Lehangoltnak érzed magad, legszívesebben ki se kelnél az ágyból? Nem vagy egyedül, ha ezt érzed. A november végén induló, januárra csúcsra érkező kedélyállapot romlás nem ritkaság. Ezzel együtt természetes dolog is. De nem feltétlenül kell, hogy beletörődjünk ebbe.

Ha ugyanis ismerjük az okokat, máris könnyedén tudunk változtatni. Tisztában kell lennünk például azzal, hogy a rossz hangulat fő kiváltói a rövid nappalok. Illetve az, hogy ha nappal is van, a felhős idő miatt alig ér minket napfény. Mit tegyünk ez ellen? Amikor csak tehetjük, menjünk a szabadba! Hiszen attól még, hogy nincs verőfényes napsütés, a szervezet a természetes fényben is töltődik. Szóval nincs kifogás: attól még, hogy borongós az idő, ki kell mozdulnunk. Amivel egyébként nem csak a természetes fény iránti igényünket elégítjük ki, hanem endorfint is termelünk. Már amennyiben aktív mozgást is végzünk közben. A testedzés ugyanis boldogsághormont szabadít fel a szervezetben, ezáltal a hangulatunk is javulni kezd.

Honnan tudjuk, hogy az időjárás okozza a kedvetlenségünket?

Leginkább onnan, hogy a fent említett rendszeres, szabad levegőn való tartózkodás nem segít két-három hét után sem. De a téli depresszió tüneteit is sorra vehetjük a beazonosítás érdekében. Ezek az egyhangúság, a levertség, a kimerültség, a gyakori éhség, az édesség iránti sóvárgás. Ha pedig már tartósan fennáll a rossz hangulat, rendszerint a szociális kapcsolatoktól is távol tartjuk magunkat, ezzel együtt azt érezzük, hogy magunkra maradtunk a problémánkkal. Gyakori, hogy a korábban kedvelt tevékenységek sem tesznek már minket boldoggá. Előfordulhat gyakori fejfájás és hasi panasz is. Meg persze megjelenik a feszültség és az indokolatlan stressz, ami egyebek mellett D-vitamin hiányra is utalhat.

És itt érkeztünk vissza a bevezetőben említett, a szabad levegőn való tartózkodás fontosságára. Hiszen a szervezet a napfény hatására termeli a fenti tünetek kialakulásának megelőzését, kezelését segítő D-vitamint.

Nem kérdés tehát: ha lehangoltnak érezzük magunkat, mozogjunk egy kicsit a szabadban! Lehetőleg nappal, természetesen fényben. A szervezet tudni fogja a dolgát, így hamarosan újra reálisan látunk majd mindent és megszűnik az indokolatlan rossz hangulat is.

Plusz egy tipp

Mit tehetünk még a D-vitamin gyűjtéshez? Menjünk mondjuk gyógyfürdőbe. Mutatjuk, hogy wellness közben hogyan segíthetjük a szervezetünket a “napfény vitamin” termelésében.

Levendula apartmanház – Mediterrán hangulat Sárváron

Levendula… illat, színek, harmónia, természetesség, nyugalom, vidéki hangulat és wellness…. Talán ezzel...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Danubius Health Spa Resort Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Atmoszféra apartmanok – Egy éjszaka ajándék

Válassz szállást az Atmoszféra apartmanok kínálatából! Ha így teszel, most plusz egy nap...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Hotel Viktória – Wellness szálloda Sárvár belvárosában

Fürdőbelépő a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőbe, saját wellness részleg használata, relax kezelések,...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Harmónia Hotel és Étterem *** superior

Hosszú hétvége vagy nyári vakáció? A Harmónia Hotel kiváló választás. A saját wellness...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Emanapartmanok – Csak pár lépés a fürdő

Tavaszi vagy nyári lazítást tervezel? Foglalj szállást a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőtől...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Korona Panzió – Szállás a fürdőtől 50 méterre

Ha a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőhöz közel keresel apartmant, megtaláltad.

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Romantikus wellness pihenés Hotel Bassiana****-ban

A Hotel Bassiana saját wellness részleggel rendelkezik és az arborétum közvetlen szomszédságában...

Nézd meg az ajánlat részleteit!