Megfelelő minőségű és mennyiségű alvás nélkül aligha lehetnek kiegyensúlyozottak a mindennapok. Ez persze nem minden esetben megy könnyen, hiszen sokszor a legnagyobb igyekezetünk ellenére se jön össze úgy a pihenés, mint ahogy arra szükség lenne. Mit tehetünk ilyenkor? Az úgynevezett 10-3-2-1 rutin segíthet. Ez a módszer egyszerű, de hatékony lépéseket kínál az alvásminőség javítására.

A rutin szerint a lefekvés előtt 10 órával már ne igyunk koffein tartalmú italokat. Ez fontos, mert a koffein hosszú ideig a szervezetünkben maradhat és zavarhatja az elalvást. Az alvás előtt 3 órával kerüljük a nehéz étkezéseket és az alkoholfogyasztást, mivel ezek hátrányosan befolyásolhatják az alvás mélységét. Lefekvés előtt 2 órával kapcsoljunk ki minden digitális eszközt, hiszen a képernyők kék fénye akadályozza a melatonin termelését, ami kulcsfontosságú az elalváshoz. Végül, közvetlenül a lefekvés előtt, nagyjából 1 órával érdemes valami pihentető tevékenységbe kezdeni: olvassunk, meditáljunk vagy vegyünk egy meleg fürdőt. Lassuljunk le, és készítsük fel az elménket és a testünket a pihenésre.

A 10-3-2-1 rutin könnyen beilleszthető a mindennapokba, és már rövid időn belül is érezhető javulást hozhat az alvás minőségében. Ráadásul a módszer sokak számára viszonylag egyszerűen alkalmazható, mondhatni a legtöbb életstílushoz jól illeszkedik. Egy kis tudatossággal könnyedén beépíthetjük a napi “jóllét-programunkba,” hogy kipihentebben, energikusabban kezdjük a következő napot.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük