Fitten tartja a testet, frissíti az elmét és még az egészségesebb táplálkozáshoz is hozzájárul. Óriási prevenciós erő rejlik a kertészkedésben.

A kutatások úgy találták, hogy azok az idősödő emberek, akik rendszeresen kertészkednek, általában egészségesebb élelmiszereket fogyasztanak. Egészen pontosan sokkal több zöldséget és gyümölcsöt esznek. Ami azért olyan lényeges, mert a felmérések szerint az idősödők idő előtti halálozásában jelentős szerepe van a helytelen táplálkozásnak. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint egyébként naponta 400 gramm zöldség és gyümölcs fogyasztása lenne az ideális. Ami a kertészkedők esetében többnyire meg is van. Ezzel szemben a kertészkedéssel nem foglalkozóknál ez a szám kisebb lehet. A kutatásból az is kiderült, hogy a kertészkedéssel töltött idő nincs összefüggésben az elfogyasztott zöldség mennyiségével. Vagyis az ok inkább a tudatosságra vezethető vissza. Azaz, aki gondozza a növényeket, tudja, hogy a zöldség és a gyümölcs fogyasztással sokat tesz az egészségének fenntartásáért.

Ugyanakkor ne feledjük a bevezetőben említett két másik tényezőt se! A kertészkedéssel ugyanis rengeteget teszünk azért, hogy az erőnlétünk, a vitalitásunk rendben legyen. Illetve mentális szinten is jelentős a kertészkedés szerepe. Azzal, hogy zöld környezetben vagyunk és a napi rutinunk része a növények gondozása, az agy egészségének megőrzését is támogatjuk.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük