Amikor azt érezzük, hogy elegünk van mindenből és mindenkiből, és legszívesebben elmenekülnénk a világ elől egy olyan helyre, ahol csak magunk vagyunk, akkor bizony nincs más teendőd, mint csomagolni, megkeresni ezt a helyet, és kiengedni a fáradt gőzt. 

A kiégés szindrómája sokunkat veszélyeztet, és általában ilyenkor az első gondolatunk, hogy bizony ránk férne egy jó kis pihentető nyaralás.

De még ha meg is tudjuk oldani, hogy elszabaduljunk, az nem biztos, hogy elegendő arra, hogy ki is pihenjük magunkat. Még az is megeshet, hogy még fáradtabban térünk haza, mint ahogy elindultunk. .

Ugyanis nagyon nem mindegy, hogy hogyan pihenünk. Szerencsére egyre többen gondolják úgy, hogy a természet az ideális eszköze az igazi ellazulásnak.

2010-ben Richard Ryan, a Rochester egyetem pszichológia professzor úgy találta, hogy amikor kimerültnek érezzük magunkat, akkor elsődlegesen nem kávéhoz kellene nyúlnunk, hanem a természethez.

Ez az irány pedig kezd bekúszni az emberek fejébe is, ugyanis mostanában a pihenni vágyók egyre inkább elkezdtek a természet felé fordulni.

A városnézés, a múzeumlátogatás, és az egymást érő szuvenír boltok nem biztos, hogy engedik az utazót a befelé figyelésre, a teljes ellazulásra.

Ezzel természetesen nem azt mondjuk, hogy mostantól hagyj fel a hasonló utazásokkal, és remeteként vonulj el a világ elől, csupán élvezzen elsőbbséget a természet közelsége az utazásaid során.

Azaz nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a pihenésben milyen komoly szerepe van a természetnek.

Azt tanácsoljuk, hogy a következő olyan alkalommal, amikor azt érzed, hogy pihenésre van szükséged, egyszerűen csak menj ki a természetbe.

Például sétálj egyet egy csendes, nyugodt helyen, mondjuk egy erdőben, egy tó partján, távol a nyüzsgéstől, a város zajától.

Nem is hinnéd, de akár egy másfél órás természetjárás képes elűzni a legsötétebb gondolatainkat is.

Ezt támasztja alá az a 2015-ös tanulmány is, amely kimutatta, hogy a természetben való séta nagyban megakadályozhatja a depresszió és mentális betegségek kialakulását.

Azaz a természetben eltöltött idő ösztönzi a pozitív gondolkodást.

Ráadásul akár bent is élvezheted. Rossz idő esetére jó hír az utazóknak, hogy egy svéd kísérlet kimutatta, hogy már az is segít, ha egy természetről szóló dokumentumfilmet megnézünk. Üdvözlendő tehát, hogy ma már egyre népszerűbb az aktív, természetjárós pihenési forma.

Téged is buzdítunk, próbáld ki a következő alkalommal, hogy megtapasztalhasd a természet hihetetlen energiáját.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük