A Z-generációt megfejteni nem könnyű. Egyebek mellett még az sem igazán tiszta, hogy mi teszi ezt a korosztályt igazán boldoggá. Most egy felmérés erre kereste a választ. Úgy tűnik, eredményesen.
Amerikai boldogságszakértők 2 ezer, 12 és 26 év közötti Z-generációs fiatalt vizsgáltak meg. A kutatásból kiderült, hogy leginkább a célok azok, amik befolyásolják az érintett korosztály jóllét érzését. Azok a fiatalok, akik fontosnak vagy motiválónak érzik a mindennapi tevékenységüket, általában boldogabbak – sajnos egyébként a Z-generáció 43-49 százaléka nem érzi ezt.
A szakértők szerint az, ha a fiatalok értelmes munkát tudnak végezni, kiteljesedhetnek, lesz perspektívájuk, ezáltal boldogabbá válhatnak. Ezenkívül nagyon fontos hatás az alapvető szükséglet és biztonság megléte, illetve, hogy nehezedik-e rájuk társadalmi nyomás, valamint rendelkeznek-e társadalmi kapcsolatokkal. Ha ezek egyensúlyban vannak, az érintett fiatalok nagy valószínűséggel elégedettek az életükkel. Vagyis boldogok.
A kutatásból az is kiderült, hogy a Z-generáció tagjai kevésbé pozitívak akkor, ha másokhoz hasonlítják őket…
Aztán azt is megtudtuk, hogy a környezet támogatásának érzése is igencsak meghatározó boldogság-tényező. Amit a felmérés szerint az érintettek egyharmada nem érez. Ahogy nyilatkoznak: rengeteg az online kapcsolatuk, viszont a mélység hiányzik. A szakértők szerint a közösségi kapcsolatok az esetükben csak egyfajta “gyorsételnek” tekinthetők.
Mindezekből tehát következik, hogy azok a fiatalok, akik tudnak személyes kapcsolatot tartani, nagyobb valószínűséggel érzik magukat hosszú távon elégedettnek.