Idén még a megszokottnál is óvatosabbnak kell lenni a napozással. A koronavírus-járvány miatt ugyanis kevesebbet mentünk a tavasszal szabad levegőre. Így a bőrünk is ritkábban érintkezett napfénnyel. Ennek következménye, hogy most jóval érzékenyebbek lehetünk a nyári napfényre, mint egyébként. Ami nem csak egy szimpla leégésben mutatkozhat meg, sajnos a bőrdaganatok kialakulásának kockázatát is növeli – tájékoztatott minderről a Semmelweis Egyetem.

A közleményükben írják, hogy a legfontosabb, hogy mindenki tisztában legyen a saját bőre tulajdonságaival és képességeivel. Az utóbbi években egyre divatosabb lett a barna bőr, de a világos bőrűek többnyire nem tudnak jól lebarnulni, ők egyszerűen vörösödnek és leégnek. A barnulás folyamata egyfajta sejtkárosodást jelent az ózonréteg elvékonyodása miatt, és a napsütés sokkal jobban károsítja a bőrt, mint néhány évtizeddel ezelőtt – hívta fel a figyelmet dr. Kuroli Enikő, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika klinikai szakorvosa

A szakértő a világos bőrűeknek azt javasolja a napozást kora délelőtti vagy a késő délutáni órákban kezdjék, amikor jóval alacsonyabb az UV-sugárzás. Persze csak is úgy, ha kiemelten ügyelnek arra, hogy prémium minőségű, magas fényvédő faktorú krémeket használjanak a bőr károsodásának elkerülése érdekében.

Természetesen a barna bőrűek se feledjék a napvédelmet!

És ne csak a nyaraláskor kenjük be magunkat napvédő krémmmel. A hétköznapokban is gondoljunk a bőrünk védelmére. A fizikai védelemre is: lehetőleg viseljünk nyáron kalapot, és napszemüveg is.

A gyerekekre különösen figyeljünk!

A kicsik ugyanis nem tudják, hogy mennyit tartózkodhatnak a napon. Náluk az is fontos, hogy a strandon folyamatosan pótoljuk a fürdőzések után a bekent részeken a védelmet. 

Ha nincs krém, jó a hosszú ujjú póló is?

Léteznek a piacon már UV szűrő funkcióval rendelkező hosszú ujjú pólók is, ezek alatt nem szükséges a krémezés.

A napszemüveg mindenképpen szükséges

Napszemüveg viselése is ajánlott, ugyanis a szemben is van melanocita. Itt – a barna bőrrel ellentétben – a divat jót is tesz az egészségügyi szempontoknak, ugyanis nagyon sokan hordanak napszemüveget. 

Ne vegyük félvállról a leégést!

A bőr nem felejt, a hólyagos napégéseket „megjegyzi”, ezek pedig szoros összefüggésben vannak a felnőttkori bőrdaganatok kialakulásával a fehér bőrűek körében – említette a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika klinikai szakorvosa. A világos bőrben nincs melanin, márpedig ez a pigment azt a célt szolgálja, hogy a bejövő UV-sugarakat megfogja. A bőrben a melanin végülis azt a szerepet látja el, amit a sztratoszférában az ózonréteg. Akinek nincs melanin a bőrében, az nem tudja felfogni ezeket a sugarakat, így sokkal jobban károsodik a bőre, annál pedig, aki lebarnul, a bejövő napsugárzás rendkívüli melanintermelés okoz. Ez a folyamat már önmagában is egyfajta sejtkárosodásnak tekinthető, ami ugyan komoly problémát nem okoz, az viszont különösen fontos, hogy a leégést elkerüljük. Egy nap alatt nem lehet lebarnulni, a fokozatosság elvét kell érvényesíteni – olvasható a webbeteg.hu oldalon.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!