Sárváron a Vadkert Majorban a megszokottól kicsit eltérő módon, kicsit természetközelibb élmények megtapasztalására is lehetőség kínálkozik. A majornak ugyanis saját állatsimogató helye is van. Találunk itt racka juhokat, parlagi kecskét és nyulakat is. De különösen nagy kedvencek – főként a gyerekek körében – a fekete shetlandi pónik. A Vadkert Major egyébként volt, hogy gímszarvast is befogadott. Erről a honlapjukon osztanak meg egy aranyos történetet, íme így szól:

Egy késő este telefonhívást kaptunk, hogy Sárvár egyik házának ablakán bekopogtatott egy gímszarvas! A fiatal ünő feltehetően háznál nevelkedett addig, mert ragaszkodott az emberek társaságához. Nem hagytuk sorsára, inkább befogadtuk az éppen akkor létesített állatsimogatónkba. Így került hozzánk Rozi, aki azóta is mindenki kedvence. Alig egy év elteltével újabb bájos lakónk érkezett: egy őzike, aki szintén háznál nevelkedett.

Szóval komoly érdeklődésre számot tartó vadaspark létesült a majorban. Ez pedig igencsak vonzó a családoknak. A gyerekek nagyon jól érzik itt magukat. Ezért a Vadkert Major rendszeresen fogad óvodás és iskolás csoportokat. A cél egyebek mellett, hogy a kicsik közelebb kerüljenek a természethez, és megismerhessék a barátságos állatokat.

Az ide kiránduló családok egyébként információs táblákat is találnak a karámoknál. Ezeken hasznos ismertetőket olvashatnak például az itt lakó állatok élőhelyéről, és megtudhatnak sok érdekességet az életmódjukról is.

Ez is jó kis sárvári családi program lehet…

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!