Március 31-én nyit a kalandpark Sárváron. Az animátorok már meg is kezdték a felkészülést. Erről a park Facebook oldalán jó pár fotót találni. Ahogy arról is, hogy a nyitáskor kedvezmény jár a látogatóknak. Egészen pontosan minden kötélpálya és kombinált jegy 20 százalékkal olcsóbban váltható meg. Az akció március 31. és április 2. között érvényes.
És ha már nyitási kedvezmény jár a kötélpályázásra, csak megmutatjuk, mit is takar ez a “kihívás”.
Ahogy a kalandpark oldalán fogalmaznak, ez a legtöbbet igénybe vett szolgáltatás – nem véletlenül. Hiszen az erdei kötélpálya egyéni próbák és kihívások sora – fogalmaznak. Gondolhatnak itt például arra, hogy az egyes útvonalak 8 méter magas fák között vezetnek. De bátorság kell ahhoz is, hogy a kalandpark tava fölött egy drótkötélen átcsússzunk.
Az erdei kötélpálya egyébként 120 állásból áll. Az útvonalak között találni két kisgyermeknek, három nagyobb gyermeknek és négy felnőtteknek valót.
A biztonság miatt ne aggódj!
Minden kötélpályázni vágyó vendég szakszerű öltöztetésben és oktatásban részesül.

Az árak
Felnőtt kötélpálya: 2 ezer 600 forint
Diák kötélpálya (6-18 év): 2 ezer 200 forint
Gyermek kötélpálya (3-6 év): 1 500 forint
A nyitáskor ezekből az árakból számítandó a 20 százalék kedvezmény.
Te is tegyél egy próbát!




