Nem csak napolajjal lehet védekezni a napsütés káros hatásai ellen, hanem megfelelő étkezéssel is. A narancssárga és a sötétzöld zöldségek például védő hatást fejtenek ki.

Persze attól még, hogy ilyeneket eszünk, napvédő krémre is szükségünk lesz a strandon. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének vezetője, dr. Bálint Márta mondta el mindezt, kiegészítve azzal, hogy az A-, a C- és az E-vitamint tartalmazó ételek az enyhébb leégés esetén is segítségünkre lehetnek. Ezeknek ugyanis nagy szerepük lehet a bőr regenerálódásában. Ugyanakkor lényeges az is, hogy elegendő mennyiségű folyadékot is igyunk. A szakértő azt javasolja, hogy a fokozott verejtékezéssel járó ásványianyag-vesztés miatt naponta 2-2,5 liter vizet, ásványvizet vagy higított natúr gyümölcs- vagy zöldséglevet igyunk.

Nézzük meg konkrétabban, hogy milyen zöldségek fogyasztása segíthet a Nap UV sugarainak kiszűrésére

Dr. Bálint Márta a sárgarépát, a kaliforniai paprikát, a paradicsomot, a sütőtököt, a sárgabarackot, a dinnyét, illetve a sóskát, a spenótot és a brokkolit ajánlja. Az ezekben lévő béta-karotin ugyanis a bőr megóvásáért felelős, míg az A-vitamin előanyagként antioxidáns hatásánál fogva járul hozzá a napozás közben nagyobb mértékben képződő úgynevezett szabad gyökök semlegesítéséhez.

Mely élelmiszerek segítenek akkor, ha már leégtünk?

A Semmelweis Egyetem közleményében az is olvasható, hogy enyhébb leégés esetén a bőr regenerálódásában, a bőr újraképződésében a tejtermékek, a máj, a tojás sárgája és az olajos halak segíthetnek. Míg ahhoz, hogy a bőr újra rugalmas legyen, C-vitamint tartalmazó gyümölcsöket célszerű fogyasztanunk. Ugyanakkor a napozás közben képződött szabadgyökök semlegesítésében az olajos magvakban lévő E-vitamin lehet igazán hatásos.

Szóval ne csak külsőleg, hanem belsőleg is védekezzünk a Nap káros sugarai ellen. Ne felejtsd ezt el akkor sem, ha mondjuk Sárvárra jössz strandolni!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük