A Sárvárhoz közeli Farkaserdőt csak ajánlani tudjuk a kirándulás, a túrázás szerelmeseinek. Több élménybeszámoló után mi is írunk pár érdekességet. Merthogy, aki ide ellátogat, bőven gazdagodik élményekkel. Ezt pedig sokan le is írják.

A Femina.hu is a legszebb erdők között említi a Vas megyei Bejcgyertyános és Káld határában elterülő Farkaserdőt. A bejegyzésben vadregényes, mesebeli helynek nevezik. Nem véletlenül, hiszen az erdőben az égig magasodó fák között “elvarázsolt” patakok csörgedeznek és még egy forrást is találunk itt. Ez a Terézia-forrás. Amiből sajnos víz már nem folyik, de ennek ellenére érdemes felkeresni. Igazán szép környezet veszi körül. A Farkaserdőben tölgyfák, erdei fenyők és lucfenyők is magasodnak. Az állatvilág rendkívül gazdag, és erdei gombákban sem szegény a környezet. Igazi kirándulóhely – nem győzzük hangsúlyozni. A több száz éves, Vas megye egyik legnagyobb egybefüggő erdejében kidőlt, úgynevezett tanúfákat is találunk, ezek a banyafák. Egyesek emiatt is sejtelmes atmoszfériájú erdőként is jellemzik. Ezt se hagyjuk ki, ha ide jövünk kirándulni.

37249_20141014_112456

Szintén a Femina.hu-n írják: a sejtelmességét valószínűleg annak is köszönheti a hely, hogy több különleges emléket is őriz az erdő. Egyebek mellett a bajor származású, egykori királyi főtanácsos és erdőmester, Scherg Lőrinc és felesége erdei nyughelye is itt található, ahogy az úgynevezett Pilóta-domb is, ahol az 1944-ben légiharcot vívott vitéz Molnár László főhadnagy katapultált.

Az erdő melletti tisztáson nemrég egy kilátót is avattak. A harangláb alakú toronyból szinte belátni a teljes környéket. Ha ide kirándulsz, nézd meg ezt is!

(fotó innen)

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük