Az ünnepek alatt sajnos hajlamosak vagyunk kicsit többet fogyasztani a kelleténél. Étel és ital terén is. Ez pedig nem kifejezetten tesz jót a szervezetnek. Ennek köszönhetően nem ritka, hogy karácsony után valahogy nem érezzük magunkat igazán kiegyensúlyozottnak… Szerencsére ezen segíthet a szaunázás. A hő hatására ugyanis a szervezet méregtelenít, az anyagcsere is felgyorsul, aminek következtében a hasi elnehezülés is megszűnik. 

Neked is jól jönne egy kis wellness alatti szaunás detox? Mutatjuk, mire figyelj!

A szauna serkenti a véráramlást. Ilyenkor a vér a belső szerveink felől a bőr felszíne alá áramlik, vérbőséget okozva ezzel. Pórusaink kinyílnak, melyen keresztül az izzadsággal együtt a méreganyagok is távozhatna a szervezetünkből.

A fenti néhány mondattal olyan sok újat talán nem is mondtunk, viszont azt már valószínűleg kevesebben tudják, hogy a bőr pórusainak kitágulásán túl azok összehúzódása is hasonlóan hangsúlyos lépése a helyes szaunahasználatnak.

Ez szintén fokozza a vérkeringést, és erősíti az immunrendszert. Sokkal hamarabb elkezdhetünk izzadni, ha bőrünk felszínét átdörzsöljük, átpasszírozzuk. A karok, a lábak, a törzs, a has szauna virgáccsal történő érintésével pórusaink jobban kitágulnak. Innentől számítva már nagyon hamar elkezdesz izzadni. Miután ez megtörtént maradj csak benn, míg jól érzed magad, de legfeljebb 15-20 percig. Ennél hosszabb időn át még akkor se izzadj egyhuzamban, ha gyakorlott szauna használó vagy.

És most jön a legfontosabb lépés: a szaunából kilépve azonnal mártózz meg a hideg merülő medencében. Ez bezárja a pórusokat, visszaviszi a vért a szervek köré, és megerősíti szervezetünk természetes védekezőképességet.

De a hidegvizes zuhany is ajánlott, ami elsőre furcsán hangozhat, de a hatását egyből érezni fogod. A hőmérsékletváltozás fog csak igazán segíteni az immunrendszered helyes működésében.

Végezetül jöjjön egy hasonlóan lényeges dolog, a hidratálás. Kilépve a helyiségből ne felejts el meginni néhány nagy pohár vizet, hisz szervezeted rengeteg vizet veszített az izzadással.

Ezután pihenj le egy kicsit és lazíts, majd, ha készen állsz egy újabb körre, akkora ismételd addig, ameddig csak jól esik, és jól érzed benn magad.  

Ha kedvet kaptál, érdemes a téli szünetben (is) ellátogatni sárvári fürdőbe. Az ünnepek alatt ugyanis extra felöntésekkel várnak az itteni szauna-világban.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük