Kutatók szerint az öregedés nem csak lelassítható azzal, ha kevesebbet eszünk, hanem az élettartam is növelhető.

Úgy tűnik, hogy a hosszú élet titka részben a kevesebb kalóriafogyasztásban rejlik. Egy tanulmány, amit a Nature Aging folyóiratban publikáltak, kimutatta, hogy a kalóriakorlátozás akár 2-3 százalékkal is lassíthatja az öregedési folyamatokat, és 10-15 százalékkal csökkentheti a korai halálozás kockázatát. A kutatók szerint még mérsékelt, átlagosan 12 százalékos kalóriacsökkentés is elegendő volt jelentős hatások eléréséhez.

A szakértők úgy vélik, ennek a magyarázata az lehet, hogy a csökkentett kalóriabevitel sejtszintű túlélési mechanizmusokat aktivál, amelyek elősegítik az intracelluláris hulladék eltávolítását. Emellett a kevesebb étel jelzésként működik a test számára, hogy hatékonyabban használja fel az elérhető forrásokat.

Lényeges kiemelni azonban, hogy a kalóriakorlátozás nem azonos az éhezéssel. Nem az tehát a cél, hogy drasztikusan csökkentsük a kalóriabevitelt. A kulcs sokkal inkább az optimális egyensúlyban, a változatos étrendben és túlevés elkerülésében lehet.

Természetesen fontos megjegyezni azt is, hogy minden étrendi változtatás esetén ajánlott kikérni szakértő orvos vagy dietetikus tanácsát – különösen akkor, ha valamilyen alapbetegséggel rendelkezünk. És azzal is számoljunk, hogy a kalóriakorlátozás nem mindenkinek megfelelő módszer, és hosszan tartó szélsőséges alkalmazása káros lehet.

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük