Ha szaunázunk, legtöbbször ülő pozíciót veszünk fel. Kevesen tudják, de ez nem a legideálisabb póz. A legoptimálisabb testhelyzet a fekvés. Akár hason, akár háton – mindkettő megfelelő lehet. 

Miért válasszuk inkább a fekvő pózt a szaunázáshoz?

Mert így lesz a legkevésbé kimerítő az izzadás. Egyenletes felhevülés csak úgy lehetséges, ha fekszünk. Ülve más hő éri a lábat és a fejet is. Ezt pedig nehezebben tolerálja a szervezet. Nem is gondolnánk, de ülő testhelyzetben akár 40 fokos különbség is lehet a lábat és a fejet érő levegő hőmérséklete között. Ez pedig nem kevés. 

Nem mellesleg fekvő testhelyzetben hamarabb elkezdődik a méreganyagok kiválasztása is. Ebben a pózban már 8-12 perc környékén megindul a verejtékezés. Ülve ez hosszabb időbe telhet, ráadásul ilyen testhelyzetben mire elindul az izzadás, a szaunázó már úgy érzi, a feje túlhevült, ezért félbe kell szakítania a folyamatot.

Mi a helyzet a szaunában lévő szintekkel?

Egyesek szaunázás közben változtatják az elhelyezkedés magasságát. Mondván, hogy fent melegebb van, ezért ott kezdik az izzadást. Majd fokozatosan mennek lejjebb. Így próbálják megnövelni azt az időt, amit képesek eltölteni a szaunában. Ez azonban nem működik. Legalábbis nem a leghatékonyabb módszer. A szaunázás akkor lesz a leghatásosabb, ha mindvégig egy szinten maradunk.

Fontos megjegyezni, hogy ha a fekvő testhelyzet mellett döntünk, nem tanácsos hirtelen felkelni a szaunázás befejeztével. A gyors mozdulat ugyanis szédüléshez, akár még ájuláshoz is vezethet. Ezért előbb a lábakat mozgassuk meg: húzzuk fel a térdet a kezünkkel. Csak azután álljunk fel, miután kicsit átmozgattuk a végtagokat. 

Nem utolsó sorban sose várjuk a hűsítéssel az utolsó pillanatig. Mindig legyen elegendő idő szép lassan felkelni. A szaunában nem célszerű feszegetni a határokat. Rendkívül fontos a fokozatosság.

Ügyelj ezekre, ha például Sárváron wellness-szelsz! Akkor is, ha a fürdőben egynapos wellness-en lazítasz és akkor is, ha hosszabb időre érkezel hozzánk, és valamelyik szálloda szauna-világában lazítasz.

Levendula apartmanház – Mediterrán hangulat Sárváron

Levendula… illat, színek, harmónia, természetesség, nyugalom, vidéki hangulat és wellness…. Talán ezzel...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Hotel Viktória – Wellness szálloda Sárvár belvárosában

Fürdőbelépő a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőbe, saját wellness részleg használata, relax kezelések,...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Korona Panzió – Szállás a fürdőtől 50 méterre

Ha a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőhöz közel keresel apartmant, megtaláltad.

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Romantikus wellness pihenés Hotel Bassiana****-ban

A Hotel Bassiana saját wellness részleggel rendelkezik és az arborétum közvetlen szomszédságában...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Harmónia Hotel és Étterem *** superior

Hosszú hétvége vagy nyári vakáció? A Harmónia Hotel kiváló választás. A saját wellness...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Atmoszféra apartmanok – Egy éjszaka ajándék

Válassz szállást az Atmoszféra apartmanok kínálatából! Ha így teszel, most plusz egy nap...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Emanapartmanok – Csak pár lépés a fürdő

Tavaszi vagy nyári lazítást tervezel? Foglalj szállást a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőtől...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Danubius Health Spa Resort Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!