A burnout-ot legtöbbször kimerülésként írjuk le. Mintha egyszerűen elfogyott volna az energia. De sokszor nem ez történik. Hanem az, hogy már nem tudsz azonosulni azzal, amit nap mint nap csinálsz.
Kívülről ilyenkor minden rendben van. Megvan a munka, működik a rutin, haladsz a dolgokkal. Csak közben eltűnik az a belső kapcsolódás, ami korábban természetes volt. Nem érzed rossznak, csak nem érzed igazán a sajátodnak sem.
Mintha egy szerepet vinnél tovább, ami már nem teljesen te vagy. És ez az, ami hosszú távon kimerít. Nem feltétlen a mennyiség, hanem az a finom belső feszültség, hogy amit csinálsz és aki vagy, teljesen már nem fedik egymást.
Ezért nem elég ilyenkor pihenni. A pihenés segít, ha van mihez visszatölteni. De ha maga az irány az, ami elcsúszott, akkor a szünet csak átmeneti. Utána minden visszaáll ugyanoda.
Ilyenkor nem az a kérdés, hogy mennyit dolgozol. Hanem az, hogy mennyire érzed magadat benne annak, amit csinálsz. A burnout ebben az értelemben nem feltétlen az energia hiánya. Hanem egy jelzés, hogy közben megváltoztál. És talán nem az a következő lépés, hogy még jobban próbálsz alkalmazkodni. Hanem az, hogy elkezded visszahangolni magadat arra, ami még valóban te vagy.
Ez nem feltétlen jelent azonnali nagy váltást. Inkább apró korrekciókat. Megnézni, mi az, ami még működik, és mi az, amit már csak megszokásból viszel tovább. Visszahozni olyan dolgokat a napjaidba, amikhez tényleg van közöd. És fokozatosan elengedni azt, ami már nincs összhangban veled.
A folyamat nem gyors. De általában innen indul a valódi megkönnyebbülés.
