Szaunázás közben jelentősen felgyorsul a keringés, jóval intenzívebb lesz a szervek működési, mint általában. Ami jól is van így. Viszont a nyugalmi állapotot a szaunázás után célszerű minél hamarabb visszaállítani. A szaunázás hatása ugyanis akkor lesz teljes, ha a hűtésre minél hamarabb sor kerítünk.

Hogyan hűtsük le a szervezetet szaunázás után?

A legideálisabb az lenne, ha egész testet lehűtő merülőmedencében mártóznánk meg. Ezt azonban nem mindenki tudja elviselni. Illetve egyeseknek a szervezete sem biztos, hogy kellőképpen tolerálná az ilyesfajta hűtést. Szóval a kevésbé tapasztaltak csak óvatosan hűtsék magukat… A hűtés során ügyeljünk arra, hogy ne érje a jéghideg víz az egész testet. A sokkolásnál jóval célravezetőbb az, ha fokozatosan hűtjük a szervezetet. A végtagoktól kezdve haladjunk a szív felé. A módszerhez egyébként a hideg vizes zuhany kiváló.

Persze fokozatos hűtésre a merülőmedencében is van lehetőség. Kapaszkodjunk a korlátba és folyamatos mozgás mellett szépen lassan ereszkedjünk a vízbe – így is lehet. A lényeg, hogy mozogjunk!

Ahogy a szauna.org oldalon is írják: Mozgás közben a lehűlés alaposabb, ennek ellenére kisebb igénybevételnek van kitéve a szervezet.

Ugyanitt figyelmeztetnek arra is, hogy a hideg vízbe való beugrás, vagy a csúszdás medence használata nem ajánlott még az egészséges emberek számára sem, hiszen soha nem lehet tudni előre, hogyan reagál a szervezet. A biztonság érdekében mindig lassan és fokozatosan merüljünk alá a hideg vízbe szauna után.

Vagy ha nem bírjuk a merülést, egyszerűen öblítsük le magunkat hideg vízzel. A keringési rendszer nyugalmi állapota a test lemosásával is eredményesen visszaállítható.

Fontos: szaunázásra csak azok kerítsenek sort, akiknek az egészséges ezt engedi. Keringési problémák és egyéb betegségek esetén feltétlenül kérdjük ki a szakorvosunk véleményét.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Atmoszféra apartmanok

Válassz szállást az Atmoszféra apartmanok kínálatából! Az aktuális ajánlatokért irány a szállás weboldala!

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!