A szülők közel fele még nem választott a gyermekének tábort a nyárra. Pedig ha jobban belegondolunk, a nyár közelsége ezt már nagyon is indokolná. Az előrejelzések szerint egyébként az idén várhatóan 215 ezer gyermek fog táborozni. Annak ellenére várható rekord szám, hogy a táborok átlagosan 10 százalékkal drágábbak, mint tavaly. De mennyibe kerül manapság egy tábor és milyen lehetőségek közül választhatunk Sárváron?

A Táborfigyelő portál szerint egy napközis tábor átlagosan 35 ezer forintba kerül. Az ottalvós táborok átlagköltsége 50 ezer forint. Ez az ár azonban a nyári szünet közeledtével valószínűleg emelkedik, vagyis jobb minél előbb foglalni. És nem csak az ár miatt, hanem a kínálat miatt is. A jobb táborokra ugyanis hamar elfogynak a helyek.

Milyen táborok közül lehet választani Sárváron? Itt mennyi az annyi?

Lesz kalóztábor, gézengúz tábor és úszótábor is. Az árak pedig 19 ezer 900 forintról indulnak. Az összegek a programokon felül a napi két étkezést is tartalmazzák. A korosztályokat tekintve a kalóztábor a 6-10 éveseknek szól, a gézengúz tábor a 8-12 éveseknek, az úszótáborba pedig 7 éves kor felettieket is várnak. Az időpontok a mellékelt plakáton.

Sárváron a kalandparkban is lesznek nyári táborok. Ez az úgynevezett Story Camp, egy klasszikus sátortábor, igazi kalandokkal, ami 10-14 éveseknek szól. Az ár 37 ezer 900 forint egy gyermeknek egy hétre. Ami pedig a turnusokat illeti : július 1-jétől 13-áig, július 21-étől 27-éig és augusztus 4-étől 10-étől lehet időpontokat választani.

Minden további részlet a mellékelt plakáton.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük