Négy tematikus útvonalat alakítottak ki Sárváron. Pontosabban a könnyebb eligazodás kedvéért táblákat helyeztek ki. Ezek az útvonalak gyalog, futva, nordic walkingozva és kerékpárral is bejárhatók. Van vitalizáló, történelmi útvonal és olyan is, ami Sárvár zöld övezeteibe vezet.

A négy útvonal tehát a következő: Vitalizáló körút I., Vitalizáló körút II., Történelmi sétaút, Virágos város sétaút.

Megnéztük, hogy pontosan merre mennek ezek az útvonalak és mit láthatunk, ha végigmegyünk rajtuk. Egyelőre még csak online bogarásztunk a térképen. Merthogy ezt is lehet. Akár az okostelefonunkról vagy tabletről is kiválaszthatjuk, melyik útvonalon haladjunk végig.

A látnivalók az egyes útvonalakon

  • A História sétaútvonalat gyalog érdemes végigjárni. Rengeteg a látnivaló, úgyhogy fényképezni kötelező. Soroljuk, mit érdemes mindenképp megnézni: Nádasdy vár – Polgármesteri hivatal – Szökőkút (nyárestéken hang- és fényjátékban gyönyörködhetünk) – Szent László-templom – Egykori leányiskola (Sárvár egyik legszebb klasszicista épülete) – Sárvár Városi Bíróság – Csónakázó tó – Fekete Bég napóra – Tikászkép (ez egy neogótikus kápolna) – hajdani Korona szálló – egykori lovász- és kertészlak – Zeneiskola (egykori Főszolgabírói Hivatal) – Evangélikus templom.
  • A Virágos város útvonal a zöldbe vezet. Gyalog és nordic walkingozva is megtehető a táv. “Megpihenni” a Sárvári Arborétumban és a Csónakázó tónál érdemes.
  • A Vitalizáló körút jó pár kilométer hosszú. Akár nordic walkingozva és kerékpárral is bejárható. Az út pedig a Gyógy- és Wellnessfürdő, valamint a Sárvári Kalandpark mellett halad el – elég nyugis környezetben. Esti levezető sétának vagy reggeli bemelegítő programnak ideális.
  • A Két keréken a város körül nevű útvonal a leghosszabb, itt inkább a tekerés és a túrázás, ami komoly élményt nyújthat. Az útvonal során a látnivaló a Szent Miklós katolikus templom.

Az említett térképet töltsd le innen!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük