Elmondható, hogy nemzetközi kimutatások terén hazánk nem minden esetben jeleskedik, sőt, sok esetben a sor vége felé szoktak sorolni minket, azonban van jó néhány olyan dolog is, amire igenis büszkék lehetünk. 

Egyik ilyen, hogy mi magyarok kiváltképp szeretünk a nyeregbe pattanni, és két keréken bebarangolni a természetet, vagy adott esetben munkába járni.  

Természetesen olyan nemzetekkel, mint Hollandia, ahol a kerékpározásnak hatalmas kultúrája van, nehéz felvenni a versenyt, ennek ellenére elmondható, hogy hazánkban is egyre többen vannak azok, akik ezt a fajt közlekedési módot választják a gépkocsihaszanálat, vagy a tömegközlekedés alternatívájaként.

Kerékpárral azonban nem csak az iskolába, vagy a munkahelyünkre juthatunk el könnyedén, de egy-egy nyaralás alkalmával is remek útitársunk lehet. Mondjuk is, hogy mi mindenért.

A Leicestershire-i Loughborough University egyetem tanulmánya szerint, az utazások alkalmával a fizikai tevékenység fejleszti az egészségünket és hozzájárul a jó közérzethez. És hát mi más lehetne a legideálisabb fizikai tevékenység egy nyaraláson, amivel még a lelkünket is kényeztetjük a sok szép látnivalóval, mint a biciklizés. 

A kerékpározás tehát egy nagyon ideális közlekedési forma nyaraláskor is. 

Ha felfedeznéd a környéket, és lehetőség van rá, miért ne tennéd ezzel. Könnyű vele eljutni bárhova, élvezheted a napsütést, a szelet és a száguldást, amely még inkább fokozza a szabadság érzését. A nyaralás és a határtalan szabadság pedig ugyebár kéz a kézben járó fogalmak. 

Biciklivel közlekedni nyaraláskor nem csak egészséges, vagy jó buli, hanem még a stresszt is csökkenti, így a kerékpár használata nagyban hozzájárul a boldogsághoz és a relaxációhoz.

Ráadásul ma már könnyű dolga van annak, aki a kerékpáros szenvedélyéről a nyaralásán sem szeretne lemondani, ugyanis nem kell magával cipelnie otthonról a biciklijét, hisz a legtöbb népszerű belföldi úticélon már van kerékpár-kölcsönzési lehetőség.  

Nincs ez másképp Sárváron sem, ahol a hagyományos biciklin kívül elektromos verziót is bérelhetünk, mellyel még a távolság fogalma is új értelmet nyer, hisz messzi helyekre is gyorsan és könnyedén eljuthatunk. Ráadásul Sárváron és a környéken folyamatosan bővül a kerékpárút hálózat is.

Bringákat a Tourinform irodában tudsz bérelni.

A nyaralás alatti a kerékpározás igazi előnye a városok felfedezésénél mutatkozik meg, hisz nem kell parkolóhelyet keresnünk, nem beszélve annak anyagi vonzatáról. Tehát pénzt is spórolunk úgy, hogy egy teljesen más élmény részesei leszünk.

Fogadjunk, hogy sikerült meggyőznünk és a következő nyaralásod alkalmával te is ki fogod próbálni a kerékpáros felfedezést. Nyeregre fel!


A Sárvár környéki bringás túraúton már kerékpáros szervízpont is található. Így ha a kirándulás alatt gyors javításra szorul a bicaj, ezeket a nyilvános szervizeket bármikor igénybe veheted.


Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!