Elméletileg volt ma szabadidőd. Tíz perc, amíg vártad, hogy elkészüljön az ebéd. Hét perc két meeting között. Negyedóra, mielőtt el kellett indulnod otthonról. Este pedig akadt húsz perced, amikor végre senki nem kért tőled semmit. Mégis úgy érzed, hogy egész nap egyetlen percet sem pihentél. Hová lett az a sok kis idő?
Valószínűleg konfettivé vált.
A „time confetti” kifejezés azt írja le, amikor a szabadidőnk apró darabokra töredezik. Van belőle, csak éppen olyan kis adagokban és annyi megszakítással kapjuk, hogy nehéz valódi pihenésként megélni. Mire belekezdenél egy könyvbe, már indulni kell. Mire kényelmesen elhelyezkednél a kanapén, pittyen a telefon. A tíz üres perc pedig olyan jelentéktelennek tűnik, hogy inkább gyorsan megnézed az Instagramot. Aztán még az e-mailt. Meg az időjárást. És valahogy el is fogyott.
A probléma nem feltétlenül az, hogy nincs időnk, hanem az, hogy a rendelkezésünkre álló idő túl sok apró részre szakadt. Ezeket a réseket ráadásul elképesztően könnyű megtölteni valamivel. Egy üzenettel, egy gyors rendrakással, egy „csak ezt még elintézem” feladattal. Papíron pihenő volt. Fejben viszont nem igazán.
Talán ezért fordulhat elő, hogy egy látszólag eseménytelen nap végére is úgy érezzük magunkat, mintha egész nap rohantunk volna. Nem volt egyetlen nagy dolog, ami kifárasztott, csak rengeteg apró váltás, megszakítás és félbehagyott pillanat.
És lehet, hogy nem is minden szabad percet kellene „hasznosan” eltölteni. Tíz perc alatt nem muszáj elolvasni három hírt, válaszolni két üzenetre és kipakolni a mosogatógépet. Néha az is teljesen legitim program, hogy megiszunk egy kávét anélkül, hogy közben bármit csinálnánk.
