Elég sok betegséggel felvehetjük a harcot, ha rendszeresen sétálunk. Ha tehetjük, a wellness hétvége alatt se hagyjuk ki a gyaloglást.
A rendszeres séta az egyik legfontosabb testmozgás. Bármikor felkerekedhetünk, nem kell hozzá különösebb felszerelés. És ha rendszeresen űzzük, komoly segítséget nyújthatunk a szervezetünknek a betegségek megelőzésében és a gyógyulásban is.
Egyebek mellett a szívbetegségek, a szélütés, a stroke ellen véd. Egyes kutatások szerint a rendszeresen sétálóknál kisebb eséllyel alakul ki vérrög. Így kisebb az agyi érkatasztrófa előfordulásának az esélye is. Egészen pontosan, akik hetente legalább 20 órányi sétát tesznek, azoknál 40 százalékkal csökken a vérrög okozta stroke kockázata. Legalábbis egy felmérés ezt mutatta ki.
A séta továbbá csökkenti a vérnyomást, ezzel segíti a szívet, de meg is nyugtat minket. Stresszoldó. Nem véletlenül ajánlják, hogy a wellness alatt is sétáljunk, és ne csak a szállodában pihengessünk.
A séta segít a testsúlykontrollban, továbbá a rendszeres gyaloglás a 2-es típusú cukorbetegség kialalakulásának megelőzésében és kezelésében is nagy szerepet játszik.
És ez még nem minden. A gyaloglás a csontritkulásban és az arthritisben, azaz az ízületi gyulladásban szenvedőknek is hatásos lehet. A mozgás ugyanis az izmok mellett az ízületeket és a csontokat is erősíti.
A séta a daganatos problémák elleni küzdelemben is hatásos lehet. Egyes kutatások szerint leginkább a vastagbél daganatos megbetegedéseinél hasznos. Főként azért, mert a mozgás segíti a salakanyagok gyorsabb áthaladását a szervezeten.
A séta egyébként a zöld környezetben, az erdőben még hatásosabbnak tűnik. Fák környezetében például jobban működik az agy, és azok, akik zöld környezetben élnek, kevésbé hajlamosak depresszióra. Ha érdekel a téma, olvasd el a kapcsolódó bejegyzésünket arról, miért ölelik a fákat Sárváron.
Mikor tehetünk még többet ez egészségünkért?
Ha a szabad levegő mellett időközönként a természet másik gyógyító erejét, a vizet is használjuk. Ha pihenni indulunk, szánjunk időt a gyógyvizes feltöltődésre. És két wellness lazítás között tegyünk egy erőt adó sétát a környéken.
Ha Sárváron jársz például, nézz el az Arborétumba, sétálj egyet a csónakázó tónál vagy a Nádasdy-vár körül elterülő parkban.
És ha hazaértél a wellness után, akkor se hagyd abba a rendszeres sétát. Naponta legalább fél órát gyalogolj! Ha teheted, hetente minimum öt alkalommal.




