Azt tudtátok, hogy Sárvár minősített gyógyhely? És azt, hogy ez pontosan mit jelent? Mutatjuk.

Sárváron két terület is rendelkezik gyógyhely minősítéssel. Az egyik a gyógyfürdő környéke, a másik pedig az arborétum. Ahhoz, hogy egy település vagy egy településrész gyógyhely legyen, komoly elvárásoknak kell megfelelnie. Az ÁNTSZ vizsgálja például, hogy az adott helyen van-e olyan elismert természetes gyógytényező, mint gyógyvíz, gyógyiszap, gyógygáz vagy az éghajlat. Az is fontos szempont továbbá, hogy ezek igénybevételéhez rendelkezésre álljanak a megfelelő intézmények, ami lehet gyógyfürdő, gyógyszálló, gyógybarlang, mofetta. Továbbá a gyógyítás zavartalansága is adott legyen. Vagyis szempont a vendégek nyugalmát biztosító környezeti feltételek megléte is. Így a megfelelő infrastruktúrát, a kiemelten védett területre előírt levegőtisztasági értéket, a fokozottan védett területnek megfelelő zajszintet, a rendezett zöldterületek adottságát is vizsgálják a szakértők, amikor arról döntenek, hogy az adott hely megkapja-e a gyógyhely minősítést.

Sárvár a vizsgálatok során jól szerepelt, és 2012-ben megkapta a gyógyhellyé minősítést igazoló okiratot. Így aki a természet erejét használná gyógyulásra, itt megteheti. Igazoltan alkalmasak erre a település adottságai.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük