Ősszel sokszor érezzük azt, hogy mentálisan túlterheltek vagyunk. Ezt számos tényező előidézi. Sokszor olyan dolgok is, amiket nem nagyon tudunk befolyásolni. Ez pedig stresszessé tesz minket. No ilyenkor jön el az idő, hogy rövid, úgymond minivakációra kell menni. Hiszen ha közben nem lassítasz, akkor csak gyűlik a stressz, ami végül teljesen leépíthet. De milyen legyen egy minivakáció?

Olyan, amikor teljesen offline vagy. Kapcsold ki a telefonos értesítéseket, hagyd figyelmen kívül a közösségi média történéseit! Ez egyszerűnek tűnik, de sokaknak komoly megpróbáltatás. Hiszen a legtöbbeknél már szokássá vált, hogy interakció, minket is érintő információ reményében állandóan frissítjük a hírfolyamot. Amivel nem is lenne gond, ha nem azt váltaná ki belőlünk, hogy mi mennyire le vagyunk maradva másoktól. Ezzel stresszelve minket. Persze a lelkünk mélyén tudjuk, hogy nem, hiszen amit látunk, az nem teljesen igaz, mégis a zavar minket, hogy másoknak látszólag tökéletes az élete, ezáltal pedig csak feszültebbek leszünk.

Szóval a Facebook csekkolása helyett inkább menj a természetbe vagy tarts wellness napot! Mindkettő megnyugtat a maga módján. A növények nyugtató erejét már akkor érezheted, ha a lakásban vagy a munkahelyi asztalodra teszel közülük akár csak egyet is. Hát még, ha egy erdőben vagy egy arborétumban sétálsz… A víz nyugtató hatása pedig megint vitathatatlan. Ez egyébként egészen a születésig visszavezethető érzés. Amíg világra nem jövünk, vízben vagyunk. Ennél megnyugtatóbb és biztonságosabb közeget ezért nem is nagyon tudunk elképzelni. Ezért van az, hogy a vízben az átlagnál jobban töltődünk. De a minivakáció alatti wellness nem csak a vizes élményekről szólhat. Egy kis szaunázás vagy egy úszás is jót tesz. És ha már a mozgást említettük: egy őszi futás, egy nagy séta képes teljesen megváltoztatni a dolgokhoz való viszonyunkat. Az aktivitás boldogsághormont termel, ami egyúttal optimistává is tesz minket. Szóval a minivakáció része kell, hogy legyen a mozgás. És még két egyszerű tipp. Olvass! Ez eltereli a gondolatokat a stresszt kiváltó problémákról, illetve hallgass klasszikus zenét. Ennek a tempója ellazít, csökkenti a pulzust – megszűnik a stressz. És ez még akkor is hatásos, ha a klasszikus zene nem a szíved csücske. Olvasásra és zenehallgatásra egyébként kiváló a természet, de a fürdők pihenőterében is megteheted ugyanezt.

Szóval ha tetszik, ha nem, kellenek a minivakációk. Így tudjuk átvészelni az olyan helyzeteket, amiken nem nagyon tudunk változtatni. És így vészelhetjük át a megpróbáltató hétköznapokat addig, amíg nem jut idő hosszabb kikapcsolódásra.

Ha minivakációt tervezel, Sárvár ideális választás lehet. Mutatjuk, hogy mi minden vár itt rád.

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük