A wellnessnek a pihenésről, a feltöltődésről kell szólnia. Ez szerintünk senkinek sem kérdés, mégis sokan vagyunk úgy, hogy fél vállról vesszük a fürdőzős élményekre történő felkészülést. Pedig ha nincs kellő tervezés, az élmény sem lesz teljes. Mutatjuk, mire kell figyelned.

Célszerű például már a wellness hétvége időpontja előtt két héttel elkezdeni a felkészülést. Mondjuk azzal, hogy csökkentjük az elfogyasztott kávé és alkohol mennyiségét.

Vagy azzal, ha szoktatjuk magunkat arra, hogy a wellness alatt nem nézhetjük folyamatosan a telefonunkat. Az ugyanis, ha rendszeresen az értesítésekre pillantunk, rosszul hat a pihenésre. Ha tehetjük, dedikáljunk időt a telefonos böngészésnek. Ezt próbálgassuk a wellness előtt is. Így nem fog hiányozni a telefon a pihenés közben sem.

A wellness csak akkor lehet igazán nyugodt, ha minden otthoni feladatot elvégeztünk. Azért, hogy ne az elmaradt munkahelyi teendőkön gondolkozzunk, miközben lazítunk, időben neki kell látnunk azok elvégzéséhez. Általában már két-három héttel korábban célszerű tervezni. Plusz figyeljünk arra, hogy az ügyfelekkel, a kollégákkal is tudassuk: egy ideig nem leszünk elérhetőek. Így megint csak nem lesz okunk arra, hogy az e-maileket, a telefonos értesítéseket böngésszük. Amit pedig lehet és szükséges, adjunk át a munkatársaknak.

Lényeges, hogy mentálisan is felkészülj a pihenésre. Tudatosítsd magadban, hogy lazítanod kell a wellness alatt. Ezért tervezz meg minden egyes pihenésre szánt napot! Nézd meg, hogy milyen szolgáltatások, kikapcsolódási lehetőségek várnak az adott helyen. Célok nélkül ugyanis nincs hatékony pihenés.

Nézd meg itt, hogy például Sárváron milyen kikapcsolódási lehetőségek várnak.

És még egy fontos dolog. Keress egy olyan könyvet, amit régóta el szerettél volna olvasni. Kezdd el ezt időben felkutatni! Az olvasásnál hatékonyabb kikapcsolódást ugyanis aligha találni. Főleg, ha erre két pezsgőfürdőzés közben van módunk.

Ha átélnél hasonló élményeket, gyere Sárvárra!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük