Hamarosan itt a szeptember. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lehetne kint fürdőzni. Szeptember első heteiben például egészen nyárias idő lesz. Az Accuweather szerint egészen 20-áig kitart a 20-25 fok körüli hőmérséklet.

De utána sem lesz hideg, jó ideig még 15-18 fokkal kell számolni. Ami ugyan nem strandidő, de kinti termálvizes medencében fürdőzéshez ideális. Ráadásul ebben az időszakban már olcsóbb a fürdőbelépő. A szezonnak ugyanis vége, így a fürdők, köztük a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő is mérsékli az árakat. Ami pedig külön jó hír, hogy a kedvezőbb árú jeggyel még a strand csúszdái is használhatók. Vagyis a szezon végével azért a csúszdapark még használható. Csupán valamivel később nyit, mint a nyáron. Szeptember 3-ától a hónap végéig délelőtt 11 órától lehet kint csúszdázni. Vagyis ha az iskolakezdés stresszes napjait egy hétvégi fürdőzéssel ellensúlyoznánk, érdemes a sárvári lehetőségekkel kalkulálni. Egyébként a szezonon kívüli belépő a felnőtteknek 3 ezer 700 forint. A családi jegy pedig két gyermeknek, két felnőttnek mindössze 9 ezer 400 forint.

Még többet szeretnél tudni a sárvári lehetőségekről? Kattints ide!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük