Ki hova megy nyaralni az idén? Egy biztos, a többség belföldet választja. Igaz, főként a vízpartot, de wellnesselni is szívesen megyünk.

Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy a nyaralást tervezők 63,4 százaléka belföldre megy pihenni. De olyan is van, aki Magyarországon és külföldön is vakációzik. Az ő arányuk 12,9 százalék. Akik egyébként a hazai felnőtt lakosság 7,9 százalékát teszik ki. Az egy alkalommal utazók aránya 29,4 százalék. Ebből a kettő számból adódik össze, hogy az idén a magyarok 37,3 százaléka mozdul ki otthonról. Aki ezt nem tudja megtenni, többnyire az anyagi források hiányára hivatkozik (58,9 százalék). De 12,5 százaléknak az egészségügyi állapota nem engedi, hogy nyaralni menjen. Míg 11,3 százalék inkább a megszokásra szavaz, így ha megy is szabadságra, azt inkább otthon tölti el. Mindezek a Kutatópont Kft. friss elemzéséből derültek ki. Ahogy az is, hogy belföldre inkább az idősödő korosztály utazik. Külföldre többnyire a fiatalok, a 30-39 évesek indulnak. De az is kiderült, hogy míg a fesztiválok és a tengerpart inkább a harmincas korosztálynak vonzóak, addig a wellness pihenésre a fiatalok és a szépkorúak is szívesen indulnak.

A felmérés a fentieken túl kitért arra is, hogy ki hogyan és milyen szállást foglal. Az eredmények szerint a magyarországi desztináció esetén az ismerősnél történő elszállásolás (32,7 százalék), a szállásadóval közvetlenül történő egyeztetés (26,4 százalék), illetve az internetes szállásfoglaló oldalak (23,6 százalék) dominálnak. Szemben a külföldi utakkal, amiknél a foglalásban az internetes szállásfoglaló oldalak jelentik a legfőbb segítséget (35,8 százalék), majd ezt követi az utazási irodán keresztüli foglalás (31,9 százalék).

Te hova mész nyaralni? Szívesen fedezel fel szuper belföldi helyeket? Ha igen a válasz, nézz körül a sárvári lehetőségek között is! Kattints ide!

Fotó: Mirage Hotel Sárvár

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük