Most már egyértelműen látszik, hogy a tavasszal kimaradt utazást leginkább augusztusban és szeptemberben pótoljuk. Az előfoglalások szerint jelentős az érdeklődés a nyár végi, kora őszi szállásajánlatok iránt. Biztató, hogy a többség nem mondott le az utazásról. Ahogy az is, hogy a külföldi vendégkör által hagyott idegenforgalmi űrt a hazai utazók a vártnál jobban kitöltik. Minderről Szigetvári József, a Szallas.hu vezérigazgatója nyilatkozott.

A konkrét adatokat nézve az látszik, hogy jelenleg 30 százalékkal több foglalás érkezik be, mint egy éve ilyenkor. Vagyis jól kivehető, hogy a többség pótolni akarja az elmaradt utazásokat. 

Persze a külföldi utakat sokat rizikósnak tartják. Vagyis maradva a biztonságos utazásnál, inkább a belföld mellett teszik le a voksukat. A szakértő szerint jelenleg úgy tűnik, hogy a július és az augusztus is sikeres időszak lehet. Összességében nézve a vidéki szálláshelyek elérhetik a tavalyi forgalmuk akár 70-80 százalékát is. Ami óriási eredmény, hiszen mindez azt jelenti, hogy a belföldi forgalom túlteljesít, és majdnem pótolja a kieső rendezvényes vagy külföldi foglalásokat.

Nem csak nyárra foglalunk és nem csak a korábban biztonságosabbnak tekintett apartmanokban.

Az előfoglalási adatok azt mutatják, hogy a szeptember jóval erősebb lehet, mint tavaly. A vakációt pedig már nem csak apartmanokba, kisebb szálláshelyekre foglaljuk. A veszélyhelyzet megszűnésével úgy tűnik, újra visszaállt a bizalom a nagyobb szállodák iránt is. 

Mi a helyzet az árakkal?

Sajnos drágulás van. De nem a szállások vonatkozásában. A szakértő azt mondja: “Az utazás és a szállás árszínvonala nem csökken, de növekedést sem látni.” Inkább a korábban olcsóbbnak számító ételek, italok árai emelkedtek most. Vagyis drágulás inkább csak a vendéglátás területén tapasztalható.

Ami pedig még trendbéli változás, hogy az emberek ma már sokkal spontánabban utaznak. Illetve többször rövidebb időre mennek nyaralni.

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük