A negyven év alattiak kétharmada az Instagramon feltűnő fotók alapján választ utazási célt magának. A PayPal online fizetési szolgáltató felmérése szerint egyre többen merítenek ötleteket az utazáshoz a közösségi médiából.

Minél fiatalabb az adott korosztály, annál nagyobb ez az arány. A tizenévesek körében már 60 százalék az Instagram postok alapján választ úticélt. Pontosabban azt nézik, hogy mennyire lehet az adott helyen olyan fotókat készíteni, amit sokan lájkolnak a közösségi médiában. A PayPal azt is közölte, hogy mind a 25-39 éves korosztályt, mind a 25 év alattiakat az új helyek megismerése, önmaguk felfedezése motiválja, amikor utazási helyszínt keres. De az okok között természetesen ott a stresszűzés, a lazítás szükségessége is. És nem csak azt szeretnénk, hogy az utazás legyen feszültségtől mentes, hanem a szervezés is.

Ezért is kezdenek egyre népszerűbbé válni az online foglalási, fizetési megoldások. A fiatalok amit lehet, már előre lefoglalnak otthon. A helyszínen már nem szívesen bajlódnak a jegyvásárlással. Csak élvezni szeretnék az adott szolgáltatást. Ezzel egy gond van csak, hogy a kényelem sokszor felülírja a biztonságérzetet, és olyan online felületen is megadjuk a személyes adatokat, ahol nem kifejezetten lenne tanácsos. A világ szállodáinak 67 százaléka például nem kielégítő módon védi a vendégek olyan érzékeny személyes adatait, mint például a bankkártyaszám. Ezt kevesen tudják. Ez persze nem azt jelenti, hogy le kellene mondanunk az online fizetés kínálta lehetőségekről. Csupán azt, hogy jobban védjük az adatainkat. És a fizetésbe iktassunk be mondjuk egy olyan szolgáltatót is, mint a PayPal. Így direkben sosem a bankkártyánkat használjuk, hanem a PayPal intézi a fizetést. Ezáltal a kártyaadatok sem kerülhetnek illetéktelenek kezébe.

Talán érdemes ezen is elgondolkodni, amikor a nyaralást intézzük.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük