A nemzetközi és hazai üdülési szokásokat vizsgálva az utóbbi időben igencsak szembetűnő változásokat tapasztalhatunk. Úgy tűnik, lassan búcsút lehet inteni az akár több hétre is elnyúló vakációnak, helyette sokkal inkább a néhány napos, úgynevezett mikrovakációk divatosak.

A pár napos utazások nem csak a léleknek, de a testnek is jót tesznek. Bizonyított, hogy a szív- és érrendszeri problémákkal küzdők túlélési esélyeit nagyban javítják ezek a néhány napos minivakációk.

Ez tény, de az emberek többsége mégsem ezért választja a rövid évközbeni utazásokat. Mutatjuk a valódi okokat. 

  1. Sokak szerint a több, pár napos szabadságolások hatékonyabban feltöltik az embert. Ha többször megyünk nyaralni az adott évben – még ha azok rövidebbek is -, mindig van mit várni, ami egy meglehetősen erős motiváló tényezőt jelent. Ráadásul ezekkel a minivakációkkal jócskán lerövidíthető az 5 napos munkahét.
  2. Sok embernek gondot okoz megoldani a távolléte alatti helyettesítést, ez pedig a teendők feltorlódásához szokott vezetni. Ha hétvégére megyünk el, ez a probléma nem áll fenn.
  3. Mindemellett a szabadságos napjaink véges száma sem egy utolsó szempont. Nem árt tartalékolni belőlük a nem várt helyzetekre, mint például egy betegség vagy a hivatali ügyeink intézése – vélekednek többen.
  4. Aztán ott van az ár is. Akárhogy is nézzük, a rövidebb vakáció olcsóbb. Vagy legalábbis kedvezőbben tehető extra élménnyé egy rövid utazás, mint egy hosszú vakáció. 

Nem csak külföldön, itthon is átalakulóban van az utazási trend

A magyarok utazási időval összefüggő szokásairól több kutatás is készült. Ebből kiderül, hogy a többség egy hétnél hosszabb időt nem tud szabadságon lenni. A Profession.hu  például arra a megállapításra jutott, hogy a magyarok 34 százaléka egy hetet, 20 százaléka viszont még ennél is kevesebb időt szán a pihenésre. 

De a Központi Statisztikai Hivatal nyilvántartása is azt igazolja, hogy erősödik a rövidebb vakációk térnyerése. Eszerint a magyarok 39 százaléka leginkább 1–3 éjszakás utazásokra vállalkozik. Ezzel szemben a hosszabb utakat csupá 26 százalék választja.

Vagyis láthatóan már többségben vannak azok, akik inkább rövidebb időre utaznak. Persze ez nem azt jelenti, hogy a szabadság csak ennyiből állna. Ahogy arra fent is utaltunk, a mikrovakációt pártolók általában évente több alkalommal is elutaznak.

Ha van rá módod, te is tegyél így. Gyere Sárvárra, akár téli, akár nyári wellnessre!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!