Nem mindig a családbarát szállás a legjobb választás. Sokan ugyanis pont arra vágynak, hogy ne kisgyermekesek vegyék őket körül egy hotelben, fürdőben. Azok, akik így gondolkodnak, jellemzően attól tartanak, hogy a gyerekzsivajban nem tudják kellőképpen kipihenni magukat. De nem csak ez az egyetlen visszatartó erő.
A gyereksírás és a kiabálás mellett attól is tartanak, hogy a kicsik belepisilnek a vízbe – ez valós félelem. De az is sokakat gátol a pihenésben, ahogy sokszor veszekednek a szülők és a gyerekek. A Szállás.hu felmérése szerint ötből négy gyermektelen válaszadó vélekedik így. Ugyanakkor egyesek úgy nyilatkoznak, hogy gyermekek közelében nem szívesen dohányoznak vagy isznak alkoholt. Ezért nem tudják magukat teljesen elengedni. Tízből egy válaszadó vélekedik így.
Sokan konkrét tapasztalatokat is említettek
Ahogy az a Szállás.hu összegzésében olvasható, minden tizedik családot ért már atrocitás a gyermeke viselkedése miatt. Vagyis nem csak a gyermekteleneknek, hanem a gyermekeseknek is komoly kihívás a kicsikkel együtt nyaralni. Ettől persze még lehet jó a nyaralás. Minden második szülő szerint legalábbis a gyermekek és az együttlét öröme kárpótolja őket a nehézségekért.
Minden könnyebb, ha a szálloda családbarát?
A kutatásban résztvevők kétharmada látja úgy, hogy a szállodák felkészültek a kisgyermekesek fogadására. Harmaduk pedig közepesre értékelte a hazai helyzetet.
De mitől lesz családbarát egy szálloda a szülők szemében?
A Szállás.hu felmérése erre is adott választ. Ezek szerint minden második szülőnek lényeges, hogy legyen gyermekágy. Kétharmaduk szerint elengedhetetlen az etetőszék, 70 százalék pedig gyermekmenüt is elvár. Plusz fontosnak tartják azt is, hogy a szállásadók az ételallergiára is fel legyenek készülve. Ötből négy szülő szerint alap feltétel a babamedence vagy gyermekpancsoló. A válaszadók kétharmadának pedig az is számít a szállás lefoglalásakor, hogy vannak-e a hotelben gyermekprogramok, dolgoznak-e animátorok a szállodában és a fürdőben.
Te is hasonlókat tartasz szem előtt, ha családbarát szállást keresel? Ha igen a válasz, akkor ez a sárvári hotel neked való. Klikk! De ide kattintva “felnőttbarát” szállásokat is találhatsz.
Fotó: Park Inn Sárvár