Jóval népszerűbbek voltak az idén nyáron az apartmanok és a vendégházak, mint a korábbi években. A koronavírus elől az eldugottabb helyekre menekültünk – volna. Persze ez nem azt jelenti, hogy háttérbe szorult a fürdőzős kikapcsolódás. A klasszikus belföldi wellness népszerűsége továbbra is magas volt. Minderről az internetezők keresési szokásait elemezve a Google Magyarország tájékoztatott.  

Online sajtótájékoztatón közölték, hogy a magyarok nem mondtak le teljesen az utazásról az idén nyáron sem, azonban a szokásaik nagyban változtak. Igaz, a turisztikai jellegű kereséseken belül a hotel kategória továbbra is háromszor akkora volt, mint más szállástípusoké, viszont a március és szeptember közötti időszakban tíz százalékkal többen kerestek egyéb szálláshelyeket – apartmanokat, panziókat, vendégházakat, illetve kempingeket -, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Vagyis egyértelműen látszik: sokan próbáltak a frekventáltabb úticélok helyett eldugottabb helyeken kikapcsolódni.

A Google tájékoztatója szerint a szállás kategória pontos keresési kifejezéseit vizsgálva az is kiderül, hogy a legnagyobb növekedés a vidéki és a „nem hotel” típusú böngészéseknél figyelhető meg, ami helyenként két-háromszoros bővülést mutat az előző évhez képest. A legnagyobb növekedést a „wellness faház szállás” (+383 százalék), az „erdei szállás” (+140 százalék) szóösszetételek hozták. 

A keresési eredményekből tehát egyértelműen látszik, hogy a vizsgált időszak legnagyobb nyertesei turisztikai szempontból a vidéki úti célok voltak. Természetesen a belföldi települések. Míg ugyanis 2019. márciusától szeptemberéig csaknem egyenlően oszlottak meg a külföldi és a belföldi úti célokra irányuló turisztikai keresések, addig az idei év jelentős eltolódást hozott ebben az arányban: a Magyarországról indított turisztikai keresések 72 százaléka irányult belföldi célokra, míg a külföldiek 28 százalékra estek vissza.

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük