Az utazás és a kikapcsolódás körül forgó beszélgetések nem csak kellemes időtöltést jelentenek, hanem jelentősen befolyásolhatják a valódi utazási döntéseinket is.

Az utazási szándék és a beszélgetés közötti kapcsolat

Az utazásról és kikapcsolódásról szóló beszélgetések egyértelműen ösztönzik az utazási szándékokat. Amikor másokkal jövőbeli tervekről beszélgetünk, azzal szinte észrevétlenül növeljük a belső motivációt és az elköteleződést. Úgy tűnik, mintha csak beszélgetnénk, valójában azonban mélyítjük az elhatározást.

Mivel a beszélgetések során gyakran esik szó konkrétumokról, látnivalókról és programokról, a gondolatainkban meg is kezdjük a tervezést. Aminek nagyobb a jelentősége, mint gondolnánk.

Egy kutatás szerint azok, akik már konkrétumokról is szót ejtenek, nagy mértékben növelik annak a valószínűségét, hogy az utazási szándékból tényleges utazás legyen.

A tervezés egyfajta elköteleződést és motivációt ad. Még akkor is, ha erre csak gondolati szinten kerül sor.

Mi erre a tudományos magyarázat?

Az emberek hajlamosak az úgynevezett „mentális utazásra”, amikor beszélnek egy adott helyről vagy tevékenységről. Ez a mentális utazás előrevetíti az élményeket, és pozitív érzelmeket generál, amik növelik az utazási motivációt. Egy tanulmány szerint a mentális utazás segít az embereknek abban, hogy jobban elképzeljék és megtervezzék a valós utazást. Ez pedig növeli annak az esélyét, hogy útra is kelnek.

A teendő tehát…

Az utazásról való beszélgetés nem csupán szórakoztató időtöltés, hanem konkrét hatással is van az utazási döntésekre. A beszélgetések és a tervezés jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az utazási szándékból tényleges utazás váljon. Ezért érdemes minél többet beszélni az utazási tervekről, az álmainkról és a céljainkról, hiszen ezek a beszélgetések sokat segíthetnek abban, hogy valóra is váltsuk azokat.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük