Igaz, ebben az esetben nagyobb párára kell számítanod, de a hő jóval elviselhetőbb, mint a finn szaunában. Ugyanakkor remek alternatíva lehet az infraszauna is. A klasszikus szaunához képest ugyanis 40 fokkal “hűvösebb”. Egészen pontosan 50 fok körüli hőmérséklet uralkodik az infraszauna kabinban. 

Kezdő szaunázóknak, azoknak, akik nem bírják annyira a forróságot, mindkettő alternatíva lehet. 

Főleg, hogy mind az infraszauna, mind a gőzfürdő segít az ellazulásban. Vagyis a segítségükkel elűzhető a hétköznapi feszültség.

Aztán ott van még az aromakabin is. Egyes szállodákban ilyen lazítási lehetőség is várja a vendégeket. Nagyon kellemes úgy töltődni, hogy a kabin levegőjét organikus illóolajok illata járja át… Kiválóan frissít, nyugtat egy ilyen relaxálás is. Ezekben a kabinokban jellemzően 55-65 fokos a levegő. Szóval valamivel melegebb, mint a gőzfürdőé vagy az infraszaunáé, de még mindig jelentősen elmarad a finn szauna levegőjének hőfokától.

Szóval ha nem bírod annyira az extra forróságot, de szívesen űznéd el a hő segítségével a mindennapi gondokat, van bőven wellness-alternatíva. 

Sárváron legalábbis lazíthatsz gőzfürdőben és infraszaunában is. Illetve egyes szállodák szauna világában még aromakabin is vár. Használd ezeket az őszi wellness alatt is!

Korona Panzió – Szállás a fürdőtől 50 méterre

Ha a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőhöz közel keresel apartmant, megtaláltad.

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Romantikus wellness pihenés Hotel Bassiana****-ban

A Hotel Bassiana saját wellness részleggel rendelkezik és az arborétum közvetlen szomszédságában...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Hotel Viktória – Wellness szálloda Sárvár belvárosában

Fürdőbelépő a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőbe, saját wellness részleg használata, relax kezelések,...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vadkert Major

Ha szereted a természetközeli kikapcsolódást, de azért a wellness-ről sem mondamál le,...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Harmónia Hotel és Étterem *** superior

Hosszú hétvége vagy nyári vakáció? A Harmónia Hotel kiváló választás. A saját wellness...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Levendula apartmanház – Mediterrán hangulat Sárváron

Levendula… illat, színek, harmónia, természetesség, nyugalom, vidéki hangulat és wellness…. Talán ezzel...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Atmoszféra apartmanok – Egy éjszaka ajándék

Válassz szállást az Atmoszféra apartmanok kínálatából! Ha így teszel, plusz egy nap ingyen...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Emanapartmanok – Csak pár lépés a fürdő

Tavaszi vagy nyári lazítást tervezel? Foglalj szállást a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőtől...

Nézd meg az ajánlat részleteit!