Vagyunk úgy néha, hogy elég abból, ami épp körülöttünk van. Ez mindenkivel megesik, szóval ha olykor te is ezt tapasztalod, ne érezd magad rosszul. Inkább gondolj arra a nagyon találó mondásra, ami így szól: “Majdnem minden meghibásodott készülék újra fog működni, miután kihúzzuk azt a konnektorból és újraindítjuk”.

Ugyanez érvényes ránk, emberekre is. Ha kicsit besokallunk, nincs mit tenni, el kell vonulnunk, és újra kell indítani magunkat. Ami persze nem egyszerű feladat. A birtokunkban lévő sok digitális eszköz nem hagyja, hogy igazán kikapcsoljunk. Pedig akkor lesz kellően hatékony az elvonulás, ha csak mi magunk vagyunk.

Ezt szoktuk javasolni a wellnessre készülőknek is. Ha ugyanúgy viszed magaddal a telefonodat a fürdőbe, mint a munkahelyedre, aligha lesz eredményes az “újraindítás”. De miért mondunk le olyan nehezen a telefonunkról? És miért olyan nehéz úgy kikapcsolni, ha nálunk van a telefonunk?

Meglepő kutatási eredményeket találtunk: a mobiltelefon-használók 84 százaléka azt állítja, hogy a készülékük nélkül nem tudott egyetlen napot sem eltölteni. Vagyis hozzánk nőttek az okostelefonok. A szokás pedig nagy úr.

A mobiltelefon-tulajdonosok 67 százaléka azonnal ellenőrzi a telefonját, ha üzenet, értesítés vagy hívás érkezik – még akkor is, ha nem veszi észre a telefon csengését vagy rezgését. Tanulmányok azt mutatják, hogy egyes mobileszköz-tulajdonosok 6,5 percenként ellenőrzik az eszközöket. És nem csak nappal van a kezünk ügyében a telefon. Az emberek nagyjából fele azért alszik a telefonjával, nehogy lemaradjon valamilyen hívásról.

Mondanunk sem kell, hogy ez a függőség hatással van a kikapcsolódási képességünkre. Ezt már kutatási eredmények is bizonyítják: egyértelmű tény, hogy a közösségi média folyamatos ellenőrizgetése rossz kedvűvé és stresszessé tesz minket. A hírfolyamban látható, mások által megosztott életesemények fokozzák bennünk a magány, a féltékenység és az irigység érzését. Konkrétan: minden harmadik ember rosszabbul érzi magát és elégedetlenebb az életével a Facebook meglátogatása után. Ilyen állapotban pedig nem lehet feltöltődni.

Meg aztán ott a FOMO is. Azaz félelem attól, hogy lemaradunk valamiről. Erre fenn már utaltunk. Ez egy újfajta pszichológia probléma. Sokan szenvedünk tőle. A hatása pedig sok más mellett az, hogy olyan helyzetekben sem tudjuk letenni a telefont, mint amikor például wellness-szelni megyünk.

Pedig a befelé forduláshoz szükség lenne arra, hogy a telefont elfelejtsük egy kis időre. Hidd el, ha képes vagy mondjuk egy wellness hétvégén a szállodai szobában hagyni a telefont, sokkal hatékonyabb lesz az “újraindítás”. Arra fogsz majd koncentrálni, hogy a valódi világban élj meg élményeket. Illetve lesz arra is alkalmad, hogy kicsit belülről is lecsendesedj, és valamivel objektívebben láss rá az életedre. Ha így teszel, sokkal jobbnak látod majd a saját helyezetedet. Meg fogod látni az értékeket a mindennapokban.

A telefonmentes feltöltődéshez a wellness szolgáltatások pedig rengeteget adnak hozzá. Az, hogy az izmaid ellazulnak a forró vízben vagy a szaunában, az az elmét is lecsendesíti. Szóval, ha a telefont sikerül a szállodai szobában hagyni, biztos lehetsz abban, hogy a wellness alatt sikerül újraindulni.

Próbáld ki! Lazíts mondjuk Sárváron! Mutatjuk, hogy a helyi szállodák milyen kínálattal várnak.

Fotó: Spirit Hotel

Danubius Health Spa Resort Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Romantikus wellness pihenés Hotel Bassiana****-ban

A Hotel Bassiana saját wellness részleggel rendelkezik és az arborétum közvetlen szomszédságában...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Harmónia Hotel és Étterem *** superior

Hosszú hétvége vagy nyári vakáció? A Harmónia Hotel kiváló választás. A saját wellness...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vadkert Major – Tavaszi és nyári ajánlatok

Ha szereted a természetközeli kikapcsolódást, de azért a wellness-ről sem mondamál le,...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Hotel Viktória – Wellness szálloda Sárvár belvárosában

Fürdőbelépő a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőbe, saját wellness részleg használata, relax kezelések,...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Levendula apartmanház – Mediterrán hangulat Sárváron

Levendula… illat, színek, harmónia, természetesség, nyugalom, vidéki hangulat és wellness…. Talán ezzel...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Atmoszféra apartmanok – Egy éjszaka ajándék

Válassz szállást az Atmoszféra apartmanok kínálatából! Ha így teszel, most plusz egy nap...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Emanapartmanok – Csak pár lépés a fürdő

Tavaszi vagy nyári lazítást tervezel? Foglalj szállást a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőtől...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Korona Panzió – Szállás a fürdőtől 50 méterre

Ha a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőhöz közel keresel apartmant, megtaláltad.

Nézd meg az ajánlat részleteit!