„Alig hogy megszületett, máris mekkora lett!” – hangzik el sűrűn a mondat a tinédzser gyerekek szülei szájából. Ennél valószínűleg már csak azt emlegetik sűrűbben, hogy vajon hová tűnt az ő aranyos, édes, szófogadó gyerekük. Merthogy amint beköszönt a lázadó korszak, gyermekeinket elrabolják a földönkívüliek, s pár évig bizony haza sem adják őket. 

Ha mindezek ellenére rászánjuk magunkat egy közös nyaralásra, akkor nem árt felvérteződni néhány olyan hasznos információval, ami segíthet nekünk abban, hogy kisimult idegekkel térjünk haza a vakációról. 

Ehhez elsősorban az kell, hogy tisztában legyünk azzal, milyenek is valójában a kamaszok. Egyik legismertebb tulajdonságuk az, hogy többet alszanak, mint a kisgyerekek, és ezt a szokásukat még a nyaralás alkalmával sem hagyják otthon.  

Aztán hasonlóan fontos ismérvük, hogy morgósabbak, mint az idős, zsémbes öregek, továbbá ahelyett, hogy megcsodálnák a világ apró csodáit, inkább a telefonjaikat nyomkodják állandó jelleggel, étkezések, sétálgatás, és gyakorlatilag bármi közben.

Most, hogy már mindent tudsz róluk, és mindezek ellenére még mindig eltántoríthatatlanul kitartasz a közös nyaralás mellett, akkor mindenképp tarts velünk az alábbiakban, adunk néhány igazán hasznos tippet!

Tudd, hogy mire vállalkozol, és ennek megfelelően fogalmazd meg az elvárásaidat.

Légy tisztában azzal, ők hogyan állnak az utazáshoz. A megfelelő viselkedést természetesen mindig várd el tőle, néhány alapvető szabályt, melyből nem lehet engedni, jó, ha megbeszéltek már előre. 

Mindkettőtök igényeit figyelembe véve kezdjétek tervezni a nyaralást.  

Válassz olyan úticélt, ahol ő is jól érzi magát. Az érdeklődésetek valószínűleg eltérő, ennek ellenére tervezz úgy, hogy neki is jó legyen. Továbbá engedd, hogy egyedül is tervezzen programokat, adj neki bizonyos fokú szabadságot, ezért nagyon hálásak tudnak lenni.

 Az imént már említettük az alvást. Hagyd, hogy sokat aludjanak, a szervezetüknek szüksége van erre, és ez nem a lázadás része, egyszerűen fiziológiai szükséglet.

Az eszköz nélküli vakáció meredeken hangzik, de nem megvalósíthatatlan. Ha azt akarod, hogy valódi élményekben legyen részetek, akkor érdemes lehet ezt megcélozni. 

Végezetül legyen vészterved arra az esetre, ha valami nem úgy alakul, ahogy eltervezted. Beszéljétek meg, mi a teendő abban az esetben, ha elveszik, esetleg megsérül. 

Ha mindez megvan, akkor nincs más hátra, kalandra fel!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!