Ha azt mondjuk, nyaralás, akkor az emberek többségének először csupa pozitív gondolat jut az eszébe. Pedig a vakáció már önmagában egy olyan dolog, ami miatt képesek vagyunk szorongani. Helytelenül.

Mindenki vágya, hogy lehetőleg minden a terv szerint alakuljon az utazás során: a lefoglalt szállásba ne kelljen csalódnunk, a csomagjaink időben megérkezzenek, az időjárás is kegyes legyen hozzánk, hogy csak néhányat említsünk. Ismerős, ugye? Ráadásul ez egy évről évre kötelező kör – ha itt a nyár, akkor illik nyaralni menni, ezt viszont nem mindenki kezeli ugyanúgy.

A vakáció és az azzal összefüggő feszültség a tanulmányok szerint is rengeteg embert érint. Ami sajnálatos tény, hiszen a nyaralásnak pont, hogy a feltöltődést kellene szolgálnia, nem pedig újabb szorongást generálnia.

De mit tehet az, aki annál feszültebbé válik, minél közelebb kerül a vakáció időpontja?

Először is készüljön fel időben a nyaralásra. A legtöbb szorongást ugyanis az váltja ki, hogy későn kezdünk el szervezkedni. Persze ezt sem célszerű túlzásba vinni. Hiszen a túltervezés pont olyan ártalmas lehet, mintha nem foglalkoznánk a részletekkel. Sokat segíthet az is, ha a helyszínről, a szállásról olvasunk kommenteket, nézünk értékeléseket. Ezzel elkerülhetjük a csalódást. A szorongás leküzdésében segíthet továbbá az, ha van “B” tervünk a nyaralást meghatározó tényezőkre. A pénzügyek például ilyenek. Ha van nálunk extra keret, olyan nagy baj már nem lehet. Számos utazónál vált ki feszültséget az is, ha túl sok programot zsúfol a nyaralásba. Esetükben sokkal jobb, ha a mennyiség helyett inkább a minőségre koncentrálnak, és hagynak időt arra, hogy mélyen megéljék az élményeket. Óriási segítség lehet továbbá, ha készítünk az utazás előtt jegyzeteket. A mobilalkalmazások kínálta funkciók kihasználásával jelentősen csökkenthető a mentális nyomás. A mobilunkban legyen lista arról, hogy mit kell magunkkal vinni és mik azok a teendők, amiket el kell végezni az indulás előtt. Ezeket a pontokat természetesen pipáljuk is ki az ellenőrzésnél. Ezzel lehetőséget teremtünk az azonnali visszaellenőrzésre.

De összeállíthatunk a telefonunkban egy gyűjteményt is a nyitvatartásokról, az elérhetőségekről. Illetve lementhetünk offline is használható térképeket is a telefonunkra.

Ez utóbbiakban egyébként az adott úticél mobil applikációja is segíteni fog. A sárvári app legalábbis alkalmas arra, hogy a programterv mellett a fontos telefonszámok, a menetrendek között is böngésszünk. Illetve az app-ba ágyazott térkép is segíteni fog az eligazodásban.

Végül még egy dolog: ha a nyaralás alatt az élmények megélésére koncentrálunk, nem pedig a lehetséges problémákat vesszük állandóan sorra, az agyunk is előbb-utóbb akklimatizálódik. És egy idő után egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem is szorongunk, egyszerűen csak jól érezzük magunkat. Pont úgy, ahogy egy nyaralás alkalmával annak lennie kell.

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük