A negatív élményeket hajlamosak vagyunk sokáig megőrizni, a pozitívakat viszont egész könnyen elfelejtjük. Sajnos ez evolúciós tulajdonság. Szerencsére azonban egy kis tudatossággal a jó élmények hatása is kitolható. Ha kipróbálnád, a következőkre figyelj!
Sokat segíthet az élmény elmélyítésében, ha az adott szituációban aktívan részt veszünk. Külső szemlélőként aligha mélyül az élmény. Fontos, hogy kellően átadd magadat a szórakozásnak és minden pillanatot megélj. Ami egyfajta tudatos jelenlétnek is tekinthető. A szakértők szerint az élmény jelentősen elmélyíthető azzal, ha fókuszált figyelemmel veszünk részt egy programon. Azaz figyelünk az érzékeinkre, arra, hogy mit vált ki belőlünk egy-egy program. Erre szokták mondani: “Éljük meg a pillanatot!”
Sokat segíthet az is, ha bevonjuk az érzékeinket az élmény megélésébe. Ízek, hangok, látvány… Igyekezz ezekre odafigyelni az adott program során. Ja, és ne felejtsünk fotókat készíteni, amiket később az élmény felidézésére használhatunk. Persze csakis mértékkel fényképezzünk. Könnyű ugyanis megfeledkezni magunkról, és csak a képek készítésével foglalkozni. Ha ezt tesszük, akkor a pillanat fókuszált átélésére aligha lesz lehetőség.
Ami pedig az utólagos trükköket illeti… Nagyon hasznos, ha az élményről reflexió készül. Napló, jegyzet, rajz. Bármi. Egy-két mondat bőven elég ahhoz, hogy a pozitív élményt el tudjuk mélyíteni. Végül: bátran osszuk meg másokkal, hogy mit éltünk át. Azzal, hogy a barátoknak, a rokonoknak, az ismerősöknek tartasz beszámolót, az élmények sokkal mélyebben rögzülhetnek a tudatodban. Ja, és ne feledd a kikapcsolódást! Érdekesen hangzik, de egy-egy program után érdemes a pihenésre is áldozni. Adni kell időt az agynak, hogy az feldolgozza, amit tapasztaltál. Ha erre nem kerül sor, sokkal kisebb eséllyel mélyül el, amit megtapasztaltunk.
Szóval, ha tennél azért, hogy a nyaralás, a wellness hétvége alatti élmény jobban rögzüljön és a pozitív hatás hosszú időn át kitartson, legyél tudatos. Legyél jelen, méghozzá aktívan! Vond be az érzékeidet az élmények megélésébe, fotózz, írj reflexiót és oszd meg másokkal, amit tapasztaltál! És persze hagyj időt az agynak a történtek feldolgozására!
Tegyél így, ha legközelebb Sárvárra jössz!