A kutatási eredményeket összehasonlítva az látszik, hogy elsősorban a természet és a víz közelsége, a szabadidő rugalmas beosztásának lehetősége, a rutinból történő kiszakadás, a fizikai aktivitás, a minőségi idő a családdal és a digitális eszközöktől való eltávolodás az, ami igazán boldoggá teheti a nyaralást.

Mind közül a legfontosabb a rutinból való kiszakadás és a természet közelsége – ideértve a vízpartot és a zöld környezetet is. A kutatások szerint a résztvevők 75 százaléka a természet és a csendes környezet közelségét emelte ki, míg 72 százalékuk a mindennapi stressz és a munkakörnyezet elhagyását tartotta a legfontosabbnak. Ezt követi a szabadidő rugalmas beosztásának lehetősége, amit a résztvevők 65 százaléka értékelt nagyra, valamint az, hogy az aktív és passzív tevékenységek egyensúlyát mi határozhatjuk meg.

A fentiekből kiindulva tehát a szó szoros értelmében vett szabadság az, ami igazán élvezetessé teheti a nyaralást.

Azzal, hogy mi döntjük el, mit mikor teszünk, jelentősen növelhetjük az elégedettség szintjét. Amit tovább fokozhat a vízpart és a természetközeli környezet, valamint az, hogy olyan emberekkel gyűjthetünk élményeket, akik igazán közel állnak hozzánk.

A szociális kapcsolatok erősítése és az új élmények közös megélése a résztvevők 6 százaléka szerint szintén kulcsfontosságú tényező.

Összességében tehát a nyaralás során a természetben, a vízparton eltöltött idő, a rugalmas időbeosztás, a fizikai aktivitás és a digitális detox az, ami a legnagyobb arányban hozzájárul a mentális és fizikai feltöltődéshez… És nálad mi a helyzet?

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük