Sokan szilvesztereznek Sárváron, a Szallas.hu adatai szerint ugyanis nagy rohamra készülhetnek a szállásadók. Mi úgy látjuk, nem csak a több napos év végi, év eleji wellness, hanem a fürdő éjszakai “csobbanós” programja iránt is nagy az érdeklődés.
A szállásközvetítő cég friss foglalási adataiból látszik, hogy a legtöbben már december 30-án útra kelnek, és a pihenést egészen az új év második napjáig ott töltik. Ebből is kitűnik: a három éjszakás csomagajánlatok a legnépszerűbbek.
Megtudtuk, hogy a szállodák által kínált szilveszteri csomagokban különleges helyet kap az alaposan megválogatott ételsor – úgy az éjféli, mint a másnapi menü tekintetében –, ezért sok helyen kerül az asztalokra malacsült és lencse, de a kísérő programokra is nagy gondot fordítanak a vendéglátók.
Jól hangzik.
A Szallas.hu közölte, hogy Budapest és Siófok mellett idén is a fürdővárosok, köztük Sárvár szerepel a legnépszerűbb szilveszteri úti célok között.