Hivatalosan is megnyílt az országos strandszezon. Igaz, a természetes vizeink hőmérséklete egyelőre nem megfelelő a fürdőzéshez, a gyógy- és strandfürdőké viszont annál inkább. Sárváron is lehet már csobbanni a kinti medencékben. De ha kicsit fázósabb vagy, esetleg gyermekkel érkezel, akkor is van egy-két tippünk.
Az idei országos strandszezon megnyitóján Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára elmondta: Magyarországon a fürdőket tavaly több mint 40 millióan keresték fel, a szálláshely szolgáltatások egyharmada a gyógy- és wellness ágazathoz kötődik. Látszik tehát, hogy szeretjük a fürdővárosokat és azok kínálatát.
A strandnyitásokról egyébként a TV2 Tények című műsora is beszámolt. A bejátszásban pedig a sárvári fürdőről is fellelhetők képek. Íme.
Szóval ahogy látjátok, májustól már nem csak a fedett medencékben, hanem a szabadtéri fürdők strandjain is lehetséges a fürdőzés. A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő is május elejétől nyitva. De ha úgy ítélitek meg, hogy az időjárás még nem alkalmas a napozásra, akkor sem kell otthon maradni, a félfedett medencékben enyhébb időben is bátran lehet fürdőzni. Ha pedig napközben jobbra fordul az idő, akkor célba lehet venni a kinti medencéket.
Korábban mutattuk, hogy mennyibe kerül egy sárvári fürdőbelépő, erről itt olvashatsz.
Egy érdekesség: a hónap elején a sárvári fürdő munkatársai is állítottak májusfát a Nádasdy-vár előtti parkban – jó pár díszes fa színesíti most a vár környékét. Érdemes megnézni, ha erre jársz. De ami még ennél is érdekesebb, hogy a “fürdő fájára” egy éves fürdőbelépő is felkerült, amihez május 31-én (a májusfa kitáncoláskor) lehet hozzájutni. (Valaki jól jár!) A fürdő Facebook oldalán képeket is találtok az eseményről, és egy figyelmeztetést is: Nem érdemes idő előtt felmászni az éves belépőért, ugyanis csak a kitáncoláskor lehozott tikettet váltják át éves bérletre!




