Nyolc nap alatt megduplázódott a pünkösdi hosszú hétvégére vonatkozó szállásfoglalások száma. Úgy tűnik, sokan útra kelnek már, de a mostani növekedés még semmi az augusztus 20-ához kapcsolódó vakációk számának emelkedéséhez képest.

A Szállás.hu közlése szerint a pünkösdi számok ugyan biztatóak, de a közvetített forgalom bruttó értéke még így is 60 százalékkal kevesebb, mint az előző év pünkösdi hosszú hétvégéjén.

A szállásadók most félházas kihasználtságra számítanak.

Nem úgy mint augusztusban. Az előrejelzések szerint a nyár végén erős forgalom várható a belföldi nyaralóhelyeken. 

Ugyancsak a Szállás.hu közölte, hogy az augusztus 20-ai hétvégére már most rekordszámú foglalás érkezett. Egészen pontosan 7 százalékkal több az erre az időpontra időzített nyaralások száma, mint tavaly ilyenkor.

Ami az átlagos foglalási értéket illeti: nagyjából 100 ezer forinttal kalkulálnak az utazók a nyárra. A preferált szállástípusokat nézve pedig az látszik, hogy óriási az érdeklődés a falusi szálláshelyek iránt. Illetve az apartmanok és a vendégházak is jóval keresettebbek, mint korábban. A legnépszerűbb nyári úticélok között nagy számban vannak fürdővárosok, de a tóparti – nem feltétlenül balatoni – vakációk is népszerűek. 

Egyelőre nincs akció

A Szállás.hu összefoglalója alapján az látszik, hogy az egy főre jutó szálláshely árak 3 százalékkal növekedtek az előző évhez képest. Az idén minden szállás típust figyelembe véve 8 ezer 480 forint/fő/éj a magyar átlagár június 1-je és augusztus 30-a között. Leginkább a villák és a falusi szálláshelyek árai növekedtek, míg a hostelek csökkentették az áraikat.

Érdekes trend, hogy összességében a foglalások átlagos értéke 15 százalékkal emelkedett 2019-hez képest: míg tavaly nyáron átlagosan 88 ezer forintért foglaltak a magyarok, addig az idén már 113 ezret fordítunk átlagosan a szállásra.

Mi erre a magyarázat?

Valószínűleg a lemondott húsvéti és tavaszi üdüléseken megspórolt pénz egy részét arra költjük, hogy nyáron egy kicsit jobb, drágább szálláson nyaralhassunk, vagy 1-1 nappal meghosszabbítsuk a nyaralást.

Megerősíti ezt a trendet az is, hogy míg az 1, 2, 3, és 4 csillagos hotelek foglalásai harmadával-felével csökkentek a nyárra, addig az 5 csillagos hoteleknél több élő foglalást látunk.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!