A wellness hétvége időpontja a legtöbbeknél valamelyik hosszú hétvégére esik. Az úti célt nézve pedig egyértelműen a fürdővárosokat részesítjük előnyben. De mikor lesz hosszú hétvége 2016-ban, és mikor kezdjük el tervezgetni a wellness hétvégés pihenést?
A legtöbben, akik wellness hétvégére indulnak, hazai célpontot választanak. És főként rövidebb időre, pár napos hosszú hétvégére időzítik a pihenést. Erre pedig a szállodák is felkészülnek, a legtöbb helyen évről évre újítanak valamit legalább a wellness részlegen.
Milyen célpontot választunk?
A wellness hétvégét tervezők általában olyan célpontot keresnek, ahol az adott szálloda saját medencével rendelkezik vagy legalább közel van a település fürdőjéhez. Ebből adódik, hogy a belföldi utazók körében a fürdővárosok a legkedveltebbek, ha wellness hétvégéről van szó. Korábbi felmérések szerint ha wellness hétvége szerepel a tervekben, akkor bizony az első tízben 5-6 olyan települést találunk, ami rendelkezik saját fürdővel.
Mikor jön számításba a wellness hétvége?
Leginkább hosszú hétvégeken megyünk wellnesselni: húsvét, pünkösd, augusztus 20-ához, október 23-hoz és november 1-jéhez kapcsolódó napokon, valamint karácsony, szilveszter a legnépszerűbb időpontok. Ezek általában telt házas hétvégék – amennyiben úgy jönnek ki a napok, hogy hosszú hétvége lesz belőle. De sokszor akkor is utazunk, ha egy nap szabadságot be kell áldozni, hogy összejöjjön mondjuk egy négy napos wellness pihenés.
A wellness hétvége általában a pároké. A családosok inkább a hosszabb szabadságra összpontosítanak. Azaz a nyári szünetre időzített nyaralást választják.
Hosszú hétvége 2016-ban is lesz, méghozzá hat is. Nézzük meg, jövőre mikor mehetünk wellness hétvégére:
Március 15-e négy napos ünnep lesz, és a november 1-jei hétvégére is időzíthetünk wellness programot. Természetesen a húsvét és a pünkösd szintén tartogat lehetőségeket a kikapcsolódásra, ahogy a karácsony és a szilveszter is. Jövőre sajnos augusztus 20-a és október 23-a is hétvégére esik, így akkor legfeljebb szabadságos megoldással lehet hosszú hétvégét kreálni.
A wellness hétvége népszerűségét jelzi az is, hogy a jobb szobák már hónapok alatt elkelnek. Ezért ha tehetjük, időben tervezzünk, gyűjtögessünk. Ha nem akarjuk kompromisszumokkal tölteni a jól megérdemelt pihenést, időben kell foglalnunk.
De mennyibe kerül egy wellness hétvége?
Az árak változóak, településtől és a szálloda minősítésétől is függnek. A hosszú hétvégék rendszerint kiemelt időszaknak számítanak, akárcsak az ünnepnapok, így egy átlagos hétvégén valószínűleg drágábban foglalhatunk. De akciókat azért elcsíphetünk, sőt, ilyenkor programokat is szerveznek a legtöbb helyen. És ha időben gondolkodunk, lecsaphatunk nagyon kedvező áron foglalható szobákra.
Mivel készül egy szálloda a hosszú hétvégére, mivel várják a wellnesselésre vágyó vendégeket?
Valami kis extra mindig szerepel a csomagban. Van, hogy plusz masszázs, valamilyen egészségmegőrző kezelés is jár a foglaláshoz. De előfordul az is, hogy plusz éjszakát kapnak ajándékba a wellness hétvégére érkezők.
Érdemes tehát nézelődni a lehetőségekről. A sárvári szállodák ajánlatait itt rendszeresen nyomon követheted.