A Spirit Hotelt továbbra is a világ legjobb luxusmárkái között tartják számon. A sárvári szálloda harmadszor is elnyerte a Seven Stars Luxury Hospitality and Lifestyle Awards díját, a ’Signum Virtutis’-t. A szálloda egyébként két kategóriában is megkapta a legmagasabb kitüntetést.

A ’Hotel&Resorts’, illetve a ’Spa’ kategóriában is a legjobbak közé került. Így a sárvári luxus hotel tartósan is megőrizte a helyét a világ különleges, prémium márkáit és szolgáltatásait tömörítő exkluzív klubban – írják a Spirit weboldalán. Ahol egyébként azt is közlik, hogy mit néznek a bírálók, amikor a díjat odaítélik egy szállodának. Az első, hogy a jelölt hotelnek legalább öt csillagosnak kell lennie. Ugyanakkor mind felszerelésében, mind a vendégeknek kínált alap- és extra szolgáltatásaiban a legmagasabb színvonalat kell nyújtania.

Kaisinger András, a Spirit Hotel vezérigazgatója a kitüntetéssel kapcsolatban elmondta: nem csupán a rangos elismerésnek örült, hanem annak is, hogy megszakítás nélkül immár harmadik éve nyerik el a kitüntetést, így a szálloda az idei kettővel együtt összesen már öt „Signum Virtutis” díjjal büszkélkedhet. „Ez különleges és nagyon fontos visszajelzés számunkra arról, hogy tartósan is kiemelkedő színvonalon tudjuk kielégíteni a hozzánk látogató vendégek igényeit, és mind a közönség, mind a szakma nagyra becsüli az erőfeszítéseinket. A díj ugyanis nem csupán egy szűk szakmai elit véleményét fejezi ki, hanem a széles vendégkörét is, amelynek személyes értékeléseit a díj odaítélésekor a bíráló bizottság kiemelt szempontként veszi figyelembe” – fogalmazott a vezérigazgató.

Kaisinger András szerint a természeti és épített környezet egyedülálló összhangja, a magas színvonalú spa és szállodai szolgáltatások, továbbá a Spirit csapatának elhivatottsága és szakmai tudása mellett a professzionális egészségmegőrző kezelések teszik sikeressé a szállodát.

A hotel weboldalán közlik azt is, hogy a mostani díj mellett számos más elismerést is kapott már a Spirit.  Először a European Health&Spa Awards a Best Destination Spa díjat nyerte el megnyitása után két évvel, 2010-ben. 2014-ben a Magyar Termék Nagydíjat és a Magyarország legjobb ötcsillagos konferenciahotelének járó Aranynap-díjat is a sárvári szállodának ítélték. 2015-ben pedig egyedi mySPIRIT skincare termékeiért elnyerte az európai wellness Oscarként számon tartott, European Health&Spa Awards Best Product Innovation elismerést. A Spirit Hotel emellett háromszor kapta meg World Travel Awards szavazásán az ’Év spa szállodája’ kitüntető címet, valamint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is neki ítélte a 2016-os ’Év szállodája’ elismerést. Mindemellett a Michelin katalógus legnagyobb riválisának tartott Gault&Milleau Kalauz is évek óta a legjobb hazai wellness hotelként tartja számon a sárvári Spirit Hotelt.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük