Amikor elmerülünk a vízben, egyfajta nyugalom lesz úrrá rajtunk. Ez tapasztaljuk otthon, a kádban és a tengerparti nyaralás alatt is. De klasszikus gyógyfürdős wellness közben, a vízben való lazításkor is azt érezzük, hogy valamiért minden feszültség pillanatok alatt elillan belőlünk. Miért van ez?

Erre még a környezetpszichológusok sem tudnak biztos választ adni. Ők is csak sejtik, hogy a hullámok látványának és azok hangjának tulajdonítható az, hogy a víz közelében tartózkodóknál az aktív agyhullámok rövid időn belül teta agyhullámokra váltanak.

Mit jelent ez?

Hogy a víz mellett az elme kikapcsol, a gondolatok szabadon szárnyalnak, az agy pedig kreatívabbá válik.

A víz által kiváltott meditációs állapot olyan, mintha álmodnánk, ezáltal olyan gondolatok is előjöhetnek, amik egy-egy régóta fennálló problémára is lehetséges megoldást kínálhatnak. Amikor ez történik, sikert érzünk. A siker pedig boldoggá tesz minket. A boldogság pedig megnyugtató. 

De ez nem minden.

A víz ugyanis egyfajta súlytalanság érzetet is kivált. Mivel a testünk a vízben sokkal könnyebbnek tűnik, bizonyos problémákat sem érezzük olyan súlyosnak, mint más szituációban. Így azok elengedése is könnyebbé válik.

De ne feledjük azt sem, hogy a víz tudat alatt a magzati emlékeket is felidézi. Azt az időt, amikor a körülöttünk lévő víz adta a biztonságot. Egyebek mellett ez is hozzájárul ahhoz, hogy olyan kellemes dolog nyakig elmerülni a vízben. 

Szóval, ha igazán hatékony kikapcsolódásra vágysz, irány a wellness! Csukd be a szemedet, vegyél nagy levegőt és figyeld a vizet! A várt nyugalmat pillanatok alatt érezni fogod.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Egy hozzászólás a(z) “A víz közelében valamiért sokkal hatékonyabban tudunk relaxálni” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük