A címben feltett kérdésre a Magyar Nemzet értesülései szerint igen a válasz. Az újság internetes változatában írnak arról, milyen forgatókönyvre számíthatunk májustól. Vagyis mikor milyen szolgáltatók és üzletek nyithatnak újra.
A számos lap által átvett információk szerint első körben a 400 négyzetméternél kisebb alapterületű, most is zárva tartó boltok nyithatnak újra. Akár már a következő hónap elején. Ezeket aztán május közepén a vendéglátóhelyek és a nyitott teraszok követik.
Majd pünkösdre talán a szállodák is fogadhatnak vendégeket – írja a lap.
Persze a lazítási folyamat is pontos szabályok mentén zajlik majd. Az eladóknak, pincéreknek például maszkot és kesztyűt kell viselniük. És a vendéglátóhelyeken is csak korlátozott számú vendég tartózkodhat majd. Ráadásul az adott helyiségben ők is csak másfél méterre lehetnek egymástól.
Biztató jelek tehát vannak. Ha korlátozással ugyan, de úgy tűnik, a nyárra talán a turizmus is szép lassan újraindulhat.
A sárvári szállodák már készülnek. Egy korábbi bejegyzésünkben írtunk is erről. Sőt, konkrét ajánlatokat is mutattunk. Ha kíváncsi lennél ezekre, klikk ide!



