A nyárnak alapvetően a felhőtlen boldogságról, a vidámságról, a lelassulásról és a tengernyi élményről kellene szólnia. Elvben. Sokan vannak azonban, akik a nyarat az év legstresszesebb időszakaként élik meg. Mi lehet ennek az oka?

Egyrészt a melegben minden megterhelőbb. A hőségben könnyebben veszítjük el a türelmünket. Aztán ott van az a teher, hogy a szabadságot a lehető leghasznosabban kell eltölteni. Ez pedig szorongást okoz, hiszen a nagy értéknek számító, akár több hetes szabadságot senki sem szeretné elpocsékolni. Igen ám, csakhogy a lehetőségek nem mindenkinek és mindig engednek meg olyan kikapcsolódást, amire vágyik. Ami elégedetlenség érzését válthatja ki. Különösen a gyermekes szülők esetén. Náluk ugyanis nem csak a saját vágyaik kielégítéséről kell gondoskodni, hanem még a kicsik számára is élménnyé kell tenni a szünidőt. És mindezt nem csak egy-egy hét vonatkozásában kell megoldani. Ott az egész nyár, amikor a munka mellett még a felügyeletről és a programokról is gondoskodni kell. 

Bizony: munka mellett. És ez nyáron megint egy komoly stresszforrás. Ebben az időszakban rendkívül nehéz teljesíteni. Az, amikor azt látjuk, hogy mások szabadságolnak, mi pedig kénytelenek vagyunk dolgozni, az szorongást kelt. Még akkor is, ha a mi is megyünk majd valamikor szabadságra. Meg aztán számos esetben van úgy, hogy az utazás, a vakáció idejére előre kell dolgozni, illetve visszatérve a nyaralásból be kell hozni a lemaradást. Szóval a nyári időszakban egyeseknek sokkal több időt kell a munkával tölteni, mint egyébként. Ami  – azért lássuk be – nem éppen léleképítő dolog. És ezzel egyébként egy spirálba is belekerülünk. Hiszen akkor se tudunk lazítani, amikor lehetne, már a nyaralás alatt azon aggódunk, mi lesz majd… Szóval egyáltalán nem csoda, hogy nyáron többen kerülnek kiégés közeli állapotba. Persze némi tudatossággal ez is elkerülhető. A jó tervezés általában segít. Illetve az, ha olyan úticélt választunk, ahol különféle wellness szolgáltatások, aktivitási lehetőségek segítik azt, hogy valódi élmény legyen a kikapcs’.

Legyen programterv a nyaralásra! Gondoljuk ki, milyen programokon vegyünk részt. A lelki és fizikai felkészülést pedig már kezdjük el időben. Ha van mit várni, akkor a stresszes helyzetekkel is jobban meg tudunk küzdeni. Illetve ugyanez a helyzet a nyaralás utáni időszakkal. Ha van mire visszagondolni, ha a nyaralás alatt kellően megéltük az élményeket, az hosszú ideig rendben tartja a lelki egészséget.

Kapcsolód bejegyzés:

Mi a titok? – Hogyan lesz teljes feltöltődés a nyaralásból?

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük