Egy friss kutatás szerint pénteken sokkal több hibát vétünk, mint a hét többi napján.
A felmérést a texasi A&M Egyetem Közegészségügyi Iskolájában végezték. Méghozzá egy egészen egzakt módszerrel. A kutatók egy munkahelyi számítógépre telepített szoftverrel mérték, hogy a dolgozók mennyi hibát vétenek, mennyi a szövegekben az elütés, egyáltalán mennyi karaktert írnak le és milyen sebességű az egérmozgás. A felmérésben majdnem ezer dolgozó vett részt, a kutatás pedig egy évig tartott.
A kapott adatokat elemezve egyértelműen kiderült, hogy pénteken jóval több a hiba és kevésbé aktívak a dolgozók. Hétfőtől csütörtökig növekszik a produktivitás, utána viszont jelentősen csökken. Kiderült továbbá az is, hogy délutánonként általában kevésbé aktívak a dolgozók. És ez minden nap megfigyelhető tendencia.
Mire következtetnek mindezekből a kutatók?
Meglátásuk szerint a kapott adatokból egyértelműen látszik, hogy van értelme a négynapos munkahétnek. Illetve a rugalmas, hibrid munkavégzés is sokat hozzátehet a boldogabb és produktívabb munkavégzéshez.
És ezt nem csak az idézett kutatás támasztja alá. Azt ma már tényként lehet kezelni, hogy a home office-ban lévők, illetve kevesebb napot dolgozók jóval kiegyensúlyozottabbak. Esetükben kimutathatóan nagyobb a munkahelyi elégedettség. Ami jellemzően annak köszönhető, hogy több idő jut a családi élményekre, ezáltal kevesebb a munka-család konfliktus. És van alkalom a testmozgásra is, továbbá másfajta szabadidős tevékenységekre is. Ami egyértelműen javítják a fizikai és mentális egészséget.




Can you be more specific about the content of your article? After reading it, I still have some doubts. Hope you can help me. https://accounts.binance.com/register/person?ref=IHJUI7TF
Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good. https://www.binance.com/futures/ref?code=MBLCVVZG
I don’t think the title of your article matches the content lol. Just kidding, mainly because I had some doubts after reading the article. https://accounts.binance.com/register/person?ref=QCGZMHR6