Egy friss kutatás szerint pénteken sokkal több hibát vétünk, mint a hét többi napján.
A felmérést a texasi A&M Egyetem Közegészségügyi Iskolájában végezték. Méghozzá egy egészen egzakt módszerrel. A kutatók egy munkahelyi számítógépre telepített szoftverrel mérték, hogy a dolgozók mennyi hibát vétenek, mennyi a szövegekben az elütés, egyáltalán mennyi karaktert írnak le és milyen sebességű az egérmozgás. A felmérésben majdnem ezer dolgozó vett részt, a kutatás pedig egy évig tartott.
A kapott adatokat elemezve egyértelműen kiderült, hogy pénteken jóval több a hiba és kevésbé aktívak a dolgozók. Hétfőtől csütörtökig növekszik a produktivitás, utána viszont jelentősen csökken. Kiderült továbbá az is, hogy délutánonként általában kevésbé aktívak a dolgozók. És ez minden nap megfigyelhető tendencia.
Mire következtetnek mindezekből a kutatók?
Meglátásuk szerint a kapott adatokból egyértelműen látszik, hogy van értelme a négynapos munkahétnek. Illetve a rugalmas, hibrid munkavégzés is sokat hozzátehet a boldogabb és produktívabb munkavégzéshez.
És ezt nem csak az idézett kutatás támasztja alá. Azt ma már tényként lehet kezelni, hogy a home office-ban lévők, illetve kevesebb napot dolgozók jóval kiegyensúlyozottabbak. Esetükben kimutathatóan nagyobb a munkahelyi elégedettség. Ami jellemzően annak köszönhető, hogy több idő jut a családi élményekre, ezáltal kevesebb a munka-család konfliktus. És van alkalom a testmozgásra is, továbbá másfajta szabadidős tevékenységekre is. Ami egyértelműen javítják a fizikai és mentális egészséget.