A kor előrehaladtával kevesebb lesz a napi stressz. Amit egyébként idősként sokkal jobban kezelünk, mint fiatalabb korunkban.
David Almeida, a Penn State-i egyetem emberi fejlődés és családtanulmányok professzora közölte mindezt. Egy húsz évig tartó kutatásból derült ki, hogy idősebb korban csökken a napi stresszorok száma, és az azokra való reagálás is mérsékeltebb.
„Van valami az öregedésben, ami kevesebb stresszt okoz” – mondta Almeida.
Ezek lehetnek azok a társadalmi szerepek, amiket az életkor előrehaladtával töltünk be. Fiatalabb korban sokat zsonglőrködünk a feladatokkal, beleértve a munkahelyeket, a családot és az egyéb feladatokat, amik mindegyike napi stresszt okoz. De ahogy öregszünk, a társadalmi szerepeink és a motivációk is megváltozik. Az idősebbek általában arról beszélnek, hogy szeretnék maximalizálni és élvezni a rendelkezésükre álló időt. Teljesen más az időhöz való közelítés. Inkább a minőség kerül előtérbe a mennyiség helyett.
A kutatás szerint a 25 évesek a napok közel 50 százalékában, míg a 70 évesek csak a napok 30 százalékában számoltak be stresszorokról. Ráadásul az életkor előrehaladtával az emberek kevésbé reagálnak érzelmileg a napi stresszorokra. Inkább az ész dominál náluk.
A 25 évesek sokkal morcosabbak azokon a napokon, amikor stresszhatást tapasztalnak, de ahogy öregszünk, tényleg rájövünk, hogyan csökkenthetjük ezeket a kitettségeket” – mondta Almeida.
Tehát az, hogy hogyan öregszünk, nemcsak az előttünk álló kihívásoktól függ, hanem attól is, miként kezeljük ezeket a helyzeteket. A szakértő szerint fontos időben megtanulni jól kezelni a stresszt, hiszen a feszült helyzetekre adott érzelmi reakcióink előrevetítik a későbbi egészségi állapotot.



