Pozitív tendencia, hogy az emberek kezdik felismerni azt, hogy a nyaralás akkor lehet igazán teljes, ha a minimálisra csökkentik a digitális eszközök használatát. De mint mindennek, természetesen ennek az éremnek is két oldala van. Az okoseszközök fontosságát, jó oldalát talán nem is kell méltatni. Gondoljunk csak a gyors tájékozódást segítő navigációs programokra, a látnivalók megtervezésére, vagy mondjuk egy repülőjegy lefoglalására.

Ha viszont összességében tekintünk rá, akkor mégiscsak az kell mondani, hogy inkább káros, mint hasznos. Észrevétlenül válunk a telefonjaink rabjává, és már csak azon kapjuk magunkat, hogy állandóan az e-mailjeinket és a közösségi média hírfolyamot böngésszük. Ez pedig meglehetősen negatívan hat a feltöltődésre. Egyszerűen arról van szó, hogy közben lecsúszunk az igazi élményekről.

Ezt természetesen az utazásszervezők is pontosan tudják, ezért ma már egyre több az olyan program, ahol kötelező a mobilok mellőzése. Sőt, olyan is van, ahol az okostelefon helyett régi – azaz csak telefonálásra használható – mobilt kapnak a vendégek, így veszélyhelyzet esetén azon tudnak segítséget kérni.

Emellett olyan utazások is vannak, ahol egész egyszerűen olyan helyekre viszik a vendégeket, ahol nincs térerő. Ilyen például egy szafari program. Illetve már olyan hotelek is vannak, ahol nem a wifi-t emelik ki, mint plusz szolgáltatást, hanem azt, hogy nincs internetkapcsolat. Ilyen például a Four Seasons Costa Rica, ahol biztonságba is helyezik a mobiljainkat.

És persze az is igaz, hogy az ilyen helyek annyi programot kínálnak, hogy a vendégeknek eszükbe sem jut keresni a telefonjukat.

De szerencsére nem kell feltétlenül “kényszeríteni” az utazókat a digitális eszközöktől mentes feltöltődésre, hiszen egyre többen vannak azok, akik alapból a lassú vagy tudatos utazást választják. Ők csak akkor használják a mobiljukat, ha valóban nagyon muszáj. 

Javasoljuk, próbáld ezt ki legközelebb te is, akár egy sárvári nyaralás alkalmával. Hidd el, sokkal kipihentebben térsz majd haza, ha a digitális világ helyett a valós élményekre koncentrálsz.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!