A 2023-as év viszonylag jól alakul a hosszú hétvégék számát illetően. A január 1-jét és az augusztus 20-ai vasárnapot leszámítva minden ünnepünk kapcsolódik majd hétköznaphoz.

Egészen pontosan kilenc munkaszüneti nap lesz 2023-ban. Ezek közül két ünnep esik szerdára: március 15-e és november 1-je. Amik esetében ugyan nem lesz hosszú hétvége, de egy-egy plusz szabadnappal azért szervezhetünk magunknak egy kis extra kikapcsolódást.

Négynapos hosszú hétvégével húsvétkor, április 7-étől 10-éig számolhatunk, illetve majd karácsonykor. Háromnapos hosszú hétvégéből 2023-ban négy lesz: május 1-jéhez kapcsolódóan – április 29-ével kezdődően -, valamint pünkösdkor – május 27-étől május 29-éig.

De háromnapos hosszú hétvége lesz az október 23-ai ünnepkor is. Mivel a munkaszüneti nap hétfőre esik, így a hétvége is hosszabb lesz. Ahogy a 2023-as szilveszter esetében is. Ott január 1-je ugyancsak hétfő. Emiatt szintén három napos hosszú hétvégével számolhatunk.

Szerintünk biztatóak a kilátások.

Hosszú hétvégéből tehát nem lesz hiány 2023-ban. Illetve extra pihenőnapból sem. És már nem is kell sokat várni az elsőre. Március 15-e környékére vagy a húsvétra akár már most elkezdhetünk tervezgetni valamilyen remek kikapcsolódást… Mondjuk egy kiadós sárvári fürdőzős programot.

Hogy tetszik az ötlet? Ha így tennél, az aktuális ajánlatokért érdemes kattintani a sarvar.hu-ra.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük